Összejöhet a Schilt-Overeem álomdöntő

2010.10.04. 21:31
null
A legjobb nyolc – Mighty Motól Tyrone Spongig (jobbról balra) (Fotó: www.k-1.com)
Címkék
A szombati középdöntőt követően Szöulban ma elkészítették a K–1 decemberi világdöntőjének párosítását – ez alapján összejöhet a Semmy Schilt–Alistair Overeem álomdöntő.

A holland Semmy Schilt idén az ötödik világbajnoki címére tör, és ha ismét győz az év végi gálán, akkor ő lesz a K–1 történetének első ötszörös bajnoka. A holland klasszis az első lépést szombaton a Hesdy Gerges elleni, a vártnál nehezebb győzelemmel tette meg az újabb vb-cím felé, és a december 11-i fináléban előbb a japán Kjotaro, majd siker esetén a Mighty Mo–Peter Aerts meccs továbbjutójával találkozhat a legjobb négy között.

A mai sorsoláson tehát eldőlt, hogy a szakemberek által a torna másik nagy esélyesének tartott szintén holland Alistair Overeem a másik ágra került – a suriname-i Tyrone Spong, a török Gökhan Saki és a román Daniel Ghita társaságában.

Min ismeretes, Remy Bonjasky és Badr Hari nem vesz részt a tornán, ezért a sorsolás után a Schilt–Ovreem döntő tűnik a legvalószínűbbnek, igaz, a szintén holland Peter Aerts 2008-ban a középdöntőben legyőzte Schiltet, ezért ha túljut Mighty Mo-n, és az a mérkőzés nem vesz ki túl sokat belőle, akkor a 40 éves, háromszoros bajnok Favágó képes lehet meglepetésre.

 K–1, VILÁGDÖNTŐ
PÁROSÍTÁS, ÁGRAJZ SZERINT
Mighty Mo (amerikai)–Peter Aerts (holland)
Semmy Schilt (holland)–Kjotaro (japán)
Alistair Overeem (holland)– Tyrone Spong (suriname-i)
Gökhan Saki (török)– Daniel Ghita (román)

 

Legfrissebb hírek

A történelmi gólt szerző Ismaila Sarr: A rekorddöntés szép dolog, de ez csak bónusz

Európa-konferencialiga
29 perce

NBA: hetedik mérkőzésre kényszerül a Boston Celtics

Amerikai sportok
55 perce

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosztyuk az első 1000-es döntőjére készülhet

Tenisz
1 órája

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
8 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
8 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
9 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
9 órája
Ezek is érdekelhetik