Oroszország: megint doppingolt az Európa-bajnok súlyemelő

2020.07.07. 19:30
Andrej Gyemanov doppingolt, ügye végleges lezárásáig pedig ideiglenesen felfüggesztette az Európa-bajnok orosz súlyemelő versenyzői jogát a sportág nemzetközi szövetsége (IWF).

Az IWF keddi közlése szerint androgén anabolikus szteroid jelenlétét mutatta ki a véréből vett minta elemzése. A döntést ideiglenes eltiltásáról a moszkvai doppingellenes laboratóriumtól kapott információk alapján hozták.

Gyemanov doppingügye 2015-ből ered, utólagos felfüggesztését pedig az tette lehetővé, hogy az orosz labor hosszas huzavona után tavaly év elején doppingmintákkal együtt átadta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA) teljes adatbázisát.

A 34 éves, kétszeres Európa-bajnok Gyemanov már korábban is megbukott tiltott szer használatával: a 2012-es londoni ötkarikás játékokon a 94 kilogrammban negyedik lett, ám a londoni minták utóbb fejlettebb tudományos módszerrel elvégzett újratesztelésekor kiderült: turinabolt használt, ezért olimpiai eredményét törölték.

Legfrissebb hírek

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
Tegnap, 14:23

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
2026.10.14. 09:37

Torna-vb: tajtékzik az orosz szövetség, a világbajnok Melnyikovát továbbra sem engedik be Hollandiába

Torna
2026.10.13. 22:42

Az Európai Röplabdaszövetség is engedélyezte az oroszok visszatérését

Röplabda
2026.10.01. 11:32

Ázsiai Játékok: két szakítás-világrekord a súlyemelőversenyek záró napján

Egyéb egyéni
2026.09.29. 17:38

Ázsiai Játékok: négy súlyemelő-világcsúcs az utolsó előtti napon

Egyéb egyéni
2026.09.28. 17:55

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
2026.09.27. 09:01

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.09.26. 10:27