Olimpia: nem lesz előszűrés, Budapest végig versenyben maradhat

2015.08.02. 18:54
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) eltörölte a 2024-es rendezői pályázat kapcsán a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát.

A Kuala Lumpur-i NOB-kongresszuson vasárnap hozott döntés azt jelenti, hogy az összes jelentkező város végig versenyben marad, és ott lesz a 2017-es helyszínkijelölésen.

Az eredeti tervek szerint a NOB jövő áprilisban vagy májusban választotta volna ki a jelentkező városok közül azokat, amelyek pályázhatnak. Az új eljárás mögött a 2022-es téli olimpia helyszínkijelölése áll: pénteken a NOB mindössze két jelölt, Peking és Almati közül választotta ki az előbbit, mivel korábban négy európai város is visszalépett politikai és/vagy gazdasági okokból.

„Az a célunk, hogy az összes jelentkező város végigmenjen a folyamaton, ez nagyobb mozgásteret ad nekünk” – jelentette ki Christophe Dubi, a NOB sportigazgatója.

Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egy hónapja küldte el a 2024-es olimpiára és paralimpiára vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatát a NOB-hoz. A magyar fővárosnak Boston hétfői visszalépésével jelenleg négy vetélytársa van: Toronto, Róma, Hamburg és Párizs, de Los Angeles és Baki is fontolgatja a rendezési szándék bejelentését. A jelentkezési határidő szeptember 15., a NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a házigazdáról.

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32