MTI/NSO 2017.07.31 12:42 Frissítve: 2017.07.31 12:56

Olimpia: már a héten megegyezhetnek 2024-ről és 2028-ról

Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti úgy véli, még ezen a héten megegyeznek Párizzsal a 2024-es, illetve a 2028-as nyári olimpia rendezéséről.

 

„Nagyon jól haladnak a tárgyalások. Közel vagyunk, nagyon közel a megállapodáshoz" – mondta a kaliforniai város vezetője.

Hozzátette: Los Angeles kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén átengedje a francia fővárosnak a 2024-es rendezést, s maga 2028-ban legyen házigazda. Az amerikai metropolisz például az utánpótlásprogram támogatását kéri a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB).

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele, hogy a három fél – a két város és a NOB – megegyezzen, s ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága.

A NOB történetében másodszor fordulhat elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angeles 1932-ben és 1984-ben rendezett ötkarikás játékokat. Az Egyesült Államokban legutóbb – Atlantában – 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.

Párizs már korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de idővel mind a négy város visszalépett a pályázattól.

2020.04.06 17:30:31

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A GINOP projekt fő célkitűzéseiről és eredményeiről Prof. Dr. Than Péterrel beszélgettünk. (x)

pr
2020.04.06 11:36:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A szemet érintő problémák rendszerint annyira kellemetlenek, hogy azonnali segítségért kiáltanak. (x)

2020.04.05 23:18:34

Egyéb egyéni CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Kérdés: amikor el lehet kezdeni gyülekezni a startvonalnál, mindenki a saját pályáját akarja-e becsülettel megfutni, vagy a másik oldalba könyöklésén töri majd magát.

2020.04.03 22:55:50

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Ismerjük el, mit kaptunk még a szovjet sporttól: egy terepet, ahol különösebb tét nélkül lehettünk ellenzékiek.