Olimpia 2024: Sportpolitikai döntés esetén jó esélye van Budapestnek – Muszbek

MTI MTIMTI MTI
2016.03.29. 07:51
Muszbek Mihály sportközgazdász szerint ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportpolitikai döntést hoz a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáról, akkor Budapestnek jó esélye van.

A szakember a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, erősnek érzi a budapesti esélyeket. A nagy botrányokban megtépázódott a nemzetközi sportszervezetek tekintélye, és „elegáns” lenne a közvélemény előtt, ha egy közepesen fejlett, tízmilliós ország kapná a rendezés jogát.

Úgy vélte, mára megdőlt az a tétel, hogy csak a leggazdagabb és legfejlettebb országok képesek vendégül látni a világ legjobb sportolóit. Ma mintegy száz ország – köztük Magyarország – képes a feladat elvégzésére – mondta.

Ehhez álláspontja szerint 4500-6000 milliárd forint kellhet, amennyit az elkészített tanulmányok is tartalmaznak, ez az elkészítendő fejlesztések összköltsége és a rendezési költségeket foglalja magába. Ez ma – mint mondta – az ország GDP-jének 17 százaléka, az éves költségvetés harmada, de ennek kigazdálkodására a döntés után hét év áll rendelkezésre és a GDP-növekedésből megszorítások nélkül finanszírozható.

Hozzátette ugyanakkor, hogy költségtúllépéssel számolni kell, ami Szocsiban – a 2014-es téli olimpia városában – például tízszeres volt. Magyarországon az infrastruktúránál jelentkezhet ilyen probléma. Ezek autópályák, a repülőtér, gyorsvasút fejlesztési beruházásai lehetnek, amelyek – mint fogalmazott – már tegnapra kellettek volna, de még nem volt rá pénz.

Muszbek Mihály hangsúlyozta: az olimpia legnagyobb értékét nem a gazdasági, hanem a társadalmi hatásaiban látja, az összefogás, a közös siker növeli a nemzeti büszkeséget.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06