Olimpia 2024: bemutatták a budapesti pályázat nagyköveteit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.07. 11:43
null
A 2024-es olimpiai pályázat nagykövetei (Fotó: Földi Imre)
Kilenc nagykövete lett a 2024-es budapesti olimpiai és paralimpiai pályázatnak, a posztra felkérteket hétfőn mutatták be.

A magyar pályázat budapesti látogatóközpontjában megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagykövetek a továbbiakban részt vesznek a pályázat, valamint a magyarországi olimpia- és paralimpiarendezés gondolatának hazai és nemzetközi népszerűsítésében, támogatásában, s nyilvános szerepléseik alkalmával is megosztják a budapesti játékokkal kapcsolatos gondolataikat a közönséggel.

A nagykövetek: Csák János, Fellegi Tamás, Habsburg György, Christopher Mattheisen, Martonyi János, Rost Andrea, Szalay-Berzeviczy Attila, Szép Fruzsina és Zwack Sándor.

KI KICSODA?

Csák János Magyarország korábbi londoni nagykövete, közgazdász, szociológus, 2010-ben a gazdaságban végzett munkája és társadalmi tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

Fellegi Tamás jogász, politológus, korábbi nemzeti fejlesztési, majd az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter.

Habsburg György osztrák-magyar újságíró, politikus, közéleti személyiség.

Christopher Mattheisen amerikai-magyar üzletember, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, közgazdász.

Martonyi János Széchenyi-díjas magyar jogtudós, diplomata, ügyvéd, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa, korábbi külügyminiszter.

Rost Andrea Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Prima Primissima-díjas érdemes művész, Budapest díszpolgára.

Szalay-Berzeviczy Attila egyetemi szakközgazdász, a Budapest Értéktőzsde volt elnöke, a Raiffeisen Bank International AG ügyvezető igazgatója, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítója, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Szép Fruzsina harmadik éve a berlini Lollapalooza fesztivál igazgatója és művészeti vezetője, korábban hat éven át a Sziget programigazgatója, bölcsész és szakirányú végzettségű kulturális menedzser, a Yourope Európai Fesztiválszövetség elnökségi tagja, címzetes főiskolai docens.

Zwack Sándor a legrégebbi magyar vállalkozás, a Zwack Unicum Nyrt. igazgatója.

FONTOS A SZAKMAI CIVIL CSAPAT SEGÍTSÉGE

A nagykövetek bemutatásán Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője azt mondta: annak a városnak van esélye győzni, amely egységesen szeretné megrendezni az olimpiát, erős hazai támogatással, s ehhez fontos egy szakmai civil csapat segítsége is.

Habsburg György arról beszélt, hogy a pályázat és az olimpiarendezés óriási lehetőség nemcsak Magyarországnak, hanem az egész közép-európai régiónak is. „Ha jól meg van szervezve az olimpia, akkor az egész térség nagy segítséget kap” – mondta, hozzátéve: személyes tapasztalatai alapján úgy látja, hogy az előkészítés kiváló.

Christopher Mattheisen, a Telekom Nyrt. vezérigazgatója szerint Budapesten és Magyarországon minden lehetőség adott az olimpia lebonyolításához. „Nagyot kell álmodni, és hinni kell benne… Senki se várja, hogy ez egy 2-3 év alatt megtérülő befektetés, ebben a kérdésben 20-30 éves távlatokban kell gondolkodni” – hangsúlyozta.

Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. elnöke beszédében kifejtette, általában sok külföldi vendége van, s azt tapasztalta, hogy ők mindannyian „el vannak ájulva” a magyar fővárostól. Közölte, Budapestnek és Magyarországnak meg kell mutatnia, hogy képes megrendezni egy olimpiát.

A sajtótájékoztatón mutatták be a Budapest 2024 által elkészített új imázsfilmet, amely a készítők közlése szerint olyan értékeket ismertet, melyek meghatározzák a fővárosiak életét: a budapestieket összekötik a sikereik, a küzdelmeik, a sport iránti elkötelezettségük és az élet szeretete.

A 2024-es olimpia rendezési jogáért Budapest mellett Los Angeles és Párizs verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben Limában dönt a házigazdáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik