Olimpia: a németek pályáznak a 2024-es játékokra

MTI MTIMTI MTI
2014.10.28. 20:07
A Német Olimpiai Bizottság elnöksége egyhangúlag úgy döntött kedden, hogy pályázik a 2024-es nyári ötkarikás játékok rendezési jogára.

Az országból Berlin és Hamburg szeretne házigazda lenni, a két város közül pedig várhatóan jövő március 21-én választják ki azt, amellyel kandidál a szervezet az eseményre.

A mostani ülésen azt is megfogalmazta a testület, hogy sikertelen pályázat esetén 2028-ban is próbálkozni szeretne. Németország eddig kétszer rendezett nyári olimpiát: 1936-ban Berlin, 1972-ben pedig München.

A 2024-es olimpia iránt érdeklődik Budapest is. Amint Borkai Zsolt MOB-elnök szeptember 11-én bejelentette: a Magyar Olimpiai Bizottság teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es rendezésre.

A helyszínt 2017-ben jelöli ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Az Egyesült Államokban négy város (Boston, Los Angeles, San Francisco, Washington) vív belharcot a jelöltségért, de Róma és Isztambul, valamint Katar és a Dél-afrikai Köztársaság is érdeklődik Budapest és Párizs mellett.

A 2016-os játékoknak Rio de Janeiro, a 2020-asnak Tokió ad otthont, így 2024-ben jó esély van az európai rendezésre.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
10 órája

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Jövőre Berlin, Párizs és London lesz az úszó-vk házigazdája

Úszás
2026.10.21. 17:53

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2026.09.25. 19:15

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44