NS Hosszabbítás: Zámbó-féle könnyed cselek és a rengeteg munka mögötte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.10.11. 21:38
Zámbó Sándor, az Újpest legendája október 10-én töltötte be a 75. életévét, de minimum tíz esztendőt letagadhatna. Mi a titka? Rendszeresen sportol, többnyire teniszezik, nem cigizik, nem iszik, nem rágódik a múlton, elégedett azzal, amit a Jóistentől kapott. Azért markáns véleménye van – például a Törőcsik András körül kialakult helyzetről, a magyar labdarúgás jelenéről. A megszokottól teljesen eltérő, egyenes kérdésekre egyenes válaszokat adó interjút elolvashatják a Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletében.

Talán nem volt mindig így – ahogy a Thury Gábornak és Földi Imrének adott lebilincselő interjújában Zámbó Sándor elmondja, szegény Baróti Lajos bácsi kérlelte, „nézze, Sanyi, sportszerűen kellene élnie…”

És ha már a Zámbó Sándorral, az Újpest kilencszeres bajnok klasszisával készült interjút úgy minősítettük, teljesen eltér az utóbbi években a magyar labdarúgás korábbi nagyságaival rögzített beszélgetésektől, akkor a Hosszabbításban rögtön itt egy másik is.

A Diósgyőr egykori kiváló edzője, az együttest kupasikerre vezető Szabó Géza is elégedett, megbecsült és manapság is sportosan él… A magyar futball első erőnléti edzőjét, a játékosait ólommellényben futtató szakvezetőt Pietsch Tibor és Koncz György kereste meg salgótarjáni otthonában.

És a Hosszabbításban még olvashatnak arról is, hogy…

…mivel zárkózott fel Alcides Ghiggia II. János Pál pápa és Frank Sinatra mellé. Az uruguayi labdarúgás történetéről szóló sorozatunk második része Csillag Péter tollából

…hogyan tudott érvényesülni a nyurga pécsi fiú a Honvéd korszakos csillagai között. A 125-szörös válogatott kosárlabdázót, Banna Valért köszöntötte 80. születésnapján Thury Gábor

…milyen volt az ötvenes években és milyen most a Magyar Honvédség sportszázada. A magyar színeket a vuhani katonai világjátékokon képviselő versenyzőkről Lipiczky Ágnes írt

…miért szeretjük valamennyien Papp János színművészt, akinek az Országos Kéktúrától az El Caminón át a korzikai GR 20-ig már sok-sok ezer kilométer gyalogtúra van a lábában. A varázslatos orgánumú színművésszel Mohay Gábor beszélgetett

Legfrissebb hírek

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.05.18. 14:10

Hahn duplázott, magabiztos diósgyőri győzelmével bronzérmes a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:06

Nagy eredmény lenne Pakson egymás után a harmadik dobogós hely

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 08:14

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Női kosárlabda NB I: két légiós távozik az ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
2026.05.12. 17:17

Vb 2026: Suárez üzent az uruguayi kapitánynak, készen áll a visszatérésre

Foci vb 2026
2026.05.09. 11:25

Nem fellebbez a DVTK, nem lesznek hazai drukkerek a stadionban az idényzárón

Labdarúgó NB I
2026.05.08. 12:56

Diósgyőrben tűnt fel – a Fehérvár elcserélheti a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.05.07. 12:23
Ezek is érdekelhetik