Nem jutottak elődöntőbe a nők, a férfiak nyertek

MTI MTIMTI MTI
2010.09.13. 16:21
null
Pótának öt meccslabdája is volt, hiába
A magyar női válogatott óriási csatában, meccslabdáról kikapott a hétfői negyeddöntőben a tavaly ezüstérmes lengyelektől, így a folytatásban az 5–8. helyért küzdhet az asztaliteniszezők ostravai Európa-bajnokságának csapatversenyében. A másodosztályban szereplő férfiak legyőzték az olaszokat, így már csak egy sikerre vannak az élvonalba jutástól.

A hölgyeknél Póta Georgina gyorsan kikapott a honosított Li Qiantól, majd Tóth Krisztina magabiztosan legyőzte a rivális másik ázsiai származású játékosát, Xu Jiét – a torna honlapja szerint.

A harmadik meccsen az Eb-n eddig százszázalékos Lovas Petra már 2:0-ra vezetett a paralimpiai bajnok Natalia Partyka ellen, végül azonban a döntő szettben három mérkőzéslabdát is hárítania kellett a nagyon fontos újabb győzelme megszerzéséhez.

A folytatásban Tóth nem bírt Li Qiannal, így 2:2-nél Pótának kellett volna bravúrt elérnie Xu Jie ellen, s bár nagyon közel volt hozzá – öt meccslabdája is volt –, ez végül nem sikerült neki, így vereség lett a vége. A keddi első helyosztó mérkőzésen a románoktól vereséget szenvedő németek lesznek a mieink riválisai.

A másodosztályban szereplő férfiak hétfői első meccsükön az olaszokkal csaptak össze a 17–24. helyért, a siker létfontosságú volt a cél, az első osztályba jutás eléréséhez. Harczi Zsolt csapata végül 3:1-re nyert, s már csak egy győzelmet kell aratnia ahhoz, hogy visszajusson az élvonalba. A magyarok 19 órától a belgákkal játszanak a 17–20. helyért.

A csapatverseny szerdáig tart, majd csütörtöktől vasárnapig az egyes és a páros versenyszámok küzdelmei következnek.

 OSTRAVA, ASZTALITENISZ EB
NŐK (ELSŐ OSZTÁLY), NEGYEDDÖNTŐ
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 3:2
Li Qian–Póta Georgina 3:1 (2, 7, -13, 5)
Xu Jie–Tóth Krisztina 1:3 (13, -9, -2, -6)  
Natalia Partyka–Lovas Petra 2:3 (-6, -8, 9, 7, -10)
Li–Tóth 3:0 (7, 5, 7)
Xu–Póta 3:2 (-8, 5, -8, 8, 10)
TOVÁBBI EREDMÉNYEK  
Hollandia–Spanyolország 3:0
Fehéroroszország–Törökország 3:2
Románia–Németország 3:2
   
FÉRFIAK (MÁSODIK OSZTÁLY), A 17–24. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 3:1
Kosiba Dániel–Mihai Bobocica 3:2 (-8, 9, 15, -9, 9)
Jakab János–Marco Rech Daldosso 1:3 (11, -5, -9, -9)
Zwickl Dániel–Niagol Stoyanv 3:1 (8, 13, -9, 11)
Jakab–Bobocica 3:2 (7, 8, -8, -3, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
15 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33