Ne menjünk szembe a szovjet döntéssel! '84-ben felébredtünk olimpiai álmainkból

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.04.16. 15:10
null
Az OTSH és a MOB elnökét, Buda Istvánt (középen) áprilisban kétszer is Moszkvába rendelték (Fotó: MTI, archív)
1984. április 16-án a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) „elítélt minden olyan törekvést, amelyek a Szovjetunió és más szocialista országok sportolói ellen irányulnak”. Ezt a kijelentést akár a Los Angeles-i olimpia bojkottjának előszeleként is lehetett értelmezni. Bár ekkor még szóba sem került, hogy Magyarország nem vesz részt az 1984-es játékokon.

 

Los Angelesben a szovjetek és a szocialista tábor országai Magyarországgal együtt – Románia kivételével – távol maradtak az olimpiától. Noha számos sportágban ez ártott a versenyek színvonalának, az amerikaiak identitásának nem: a 83 aranyérem mellett az üzlet volt a fontos. Az olimpiai játékok megrendezésére Teherán és Los Angeles jelentkezett, de az irániak visszaléptek.

A párbajtőröző Kolczonay Ernőnek Los Angelesben is lett volna keresnivalója
A párbajtőröző Kolczonay Ernőnek Los Angelesben is lett volna keresnivalója

Az év első felében finom rezdülésekből érezhető volt, a Szovjetunió készül valamire. Washington ugyan engedett a szovjet repülők leszállása és a hajók kikötése ügyében, de azt nem tudta megemészteni, hogy a szovjetek Oleg Jemeskin személyében amerikai részről leleplezett ügynököt akartak akkreditálni olimpiai attasénak, ráadásul Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter megsértődött, mert gépe nem kapott leszállási engedélyt. A szovjetek a rendezés és a körülmények hiányosságában keresték a mondvacsinált okokat. 1984. április 16-án a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) „elítélt minden olyan törekvést, amelyek a Szovjetunió és más szocialista országok sportolói ellen irányulnak”. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottságának május 14-én megtartott ülésén ajánlásban fogalmazta meg, hogy a MOB – idézetek a jegyzőkönyvből – „nyilatkozatban tegye közzé, hogy a kialakult körülményeket figyelembe véve, a magyar sportolók nem vesznek részt a XXIII. Nyári olimpiai játékokon”. A PB továbbá javasolta, „lehetőségeinkkel összhangban vállaljuk néhány verseny megszervezését”. A Párt nem utasított, de ajánlotta, hogy „csökkentett létszámú magyar sajtócsoport utazzék, a tömegkommunikációs eszközök mértéktartóan számoljanak be az eseményekről”.

De mit is jelent a hivatkozás a kialakult körülményekre? A Szovjet Kommunista Párt (SZKP) május 8-án a szocialista országok vezetőihez eljuttatott üzenetében közölte, a szovjet sportolók nem vesznek részt az olimpián, mondván, Amerikában a Szovjetunió – ezzel együtt a szocialista országok – ellen „uszító propaganda-hadjáratot folytatnak, bizonyos szélsőséges körök a versenyek színhelyeit is a propaganda céljaira használják fel”, ergo „nincs szavatolva a sportolók biztonsága és a versenyek zavartalan megtartása”. Ez utóbbi kiemelések szó szerint a MOB május 14-ei nyilatkozatában szerepelnek. Summa summarum: a PB „felkéri a MOB-ot, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatalt, hogy gondoskodjon az állásfoglalásából adódó feladatok végrehajtásáról”. Akkoriban mindkét testület vezetője Buda István volt, s az ukáz így is felfogható: oda nem, Buda! S csak egyetlen ember volt, aki erre az utasításra azt merte mondani, hogy nem oda, Buda! Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja ugyanis nem szavazta meg a távolmaradást.

Ma már tudjuk, a képlet egyszerű volt: a Szovjetunió az Egyesült Államok négy évvel korábbi, a szovjetek afganisztáni intervenciójával magyarázott moszkvai távolmaradásáért vágott vissza. Buda István a Magyar Hírlap 2004. május 20-i, a magyar távolmaradásról szóló cikkében elmondja, hogy 1984 áprilisában kétszer is Moszkvába rendelték. „A Kremlben arról győzködtek minket, hogy a magyar sportolók biztonsága is veszélyben van. Kifejtettem, hogy nem óhajtjuk lemondani a részvételt, s a megkerülő eljárás ellen is tiltakoztam, amikor az olimpiát helyettesítő Barátság versenyek időpontjairól egyeztettek.” A MOB döntésének napján Schmitt Pál, a magyar sport második embere Szófiában volt, kétoldalú egyeztetést folytatott a bolgár sportélet vezetőivel. Berecz János, a Népszabadság akkori főszerkesztője úgy vélte, Schmitt kis csavar volt a gépezetben, hiába tiltakozott volna.

Carl Lewis volt a játékok egyik sztárja
Carl Lewis volt a játékok egyik sztárja

Az már mérhetetlen cinizmusra vall, hogy Jacsó ellenállásának „a pártvezetés még örült is, volt bizonyíték rá, hogy nálunk ilyet is lehet” – mármint demokráciát játszani. Békesi László későbbi pénzügyminiszter kapcsolatai révén bejutott Kádár János pártfőtitkárhoz, aki négy pontban foglalta össze, hogy a részvétel kérdésében miért ne menjünk szembe a szovjet döntéssel: hazánk egyetlen évben sem teljesítette anyagi kötelezettségeit a Varsói Szerződésben, az energiaellátást teljes egészében a Szovjetunió biztosította fél áron, a nagy testvér beleegyezése nélkül beléptünk a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba, s a szomszéd hallgatólagosan tudomásul vette a piacgazdasági törekvéseinket. Békesit a budapesti pártbizottság éléről a Pénzügyminisztériumba helyezték – no nem a Kádár-raport miatt. Ő volt a lektora az olimpiáról összeállított könyvnek, amelyet kiadtak, majd bezúztak. A könyv alkotóit, a Népsport főszerkesztőjét, Varga Józsefet nyugdíjazták, Gyárfás Tamást munkatárssá minősítették vissza.

Az olimpiával kapcsolatos híreket egyébként is szigorúan ellenőrzött mondatok jellemezték. A négy politikai napilap közül csak a Népszabadság és Magyar Nemzet küldött tudósítót Los Angelesbe. Takács Róbert A Los Angeles-i olimpia a magyar sajtóban című tanulmányában azt írja, hogy a két leggyakrabban előforduló hír a játékok szervezését és a kinti biztonságot bírálta. Az Élet és Irodalomban Szántó Péter tévékritikájában kitért az olimpiai sportközvetítésekre, s a magyar sportvezetést is bírálta, persze „virágnyelven”. „Meg lettünk pirongatva, mint a rossz gyerek, aki nem hajlandó tudomásul venni, hogy saját érdekében nem kaphat abból a csokoládéból, mert hiába szép a csomagolása, rossz íze van.” Majd így folytatta: „a tanító bácsik sokszor elmondták, de legalább akkor csönd legyen, amikor csorog a nyálunk”. Gyurkó László két hétre rá ledorongolta a szerzőt.

Azt csak a Szabad Európa Rádióból lehetett tudni, hogy megalakult a Magyarok az Olimpiáért elnevezésű akció, amely a Balatonfűzfői Nitrokémiai Szakmunkásképzőből indult ki, s amelyet sportolók is szerveztek és mintegy 300 aláírást gyűjtöttek össze. Korábban a szamizdatban megjelenő Beszélő arról is írt, hogy a májusi, Üllői úti magyar–spanyol (1–1) meccs szünetében két fiatal a pályára rohanva az olimpiát éltette. A közönség velük együtt skandálta az „olimpia” és a „Los Angeles” szavakat. Aktív szerepet játszott az olimpia bojkottja elleni tiltakozásban Molnár Tamás, az ellenzékinek számító Inconnu művészcsoport alapító tagja is.

A legális sajtóban azonban a mondanivalót továbbra is virág- vagy éppen állatnyelven lehetett megfogalmazni. Tanulmányában Takács ezt írja Malonyai Péter Madármese címen a Magyar Nemzetben június 18-án megjelent írásáról: „Az Erdő madarai elhatározzák, hogy akaratuk ellenére boldoggá teszik a költöző madarakat, és maradásra kényszerítik őket. Joggal merül fel a kérdés, hogy a sportújságíró miért választott egy ennyire allegorikus műfajt. Miért ne kereste volna a történet átvitt értelmét a Magyar Nemzet olvasója is? Vajon hányan asszociáltak a magyar sportolók, sportvezetők feje felett meghozott, mégis az ő érdekükre hivatkozó hivatalos döntésre, és hány olvasónak jutott eszébe a Szovjetunió és a többi szocialista ország?”

S végezetül még egy adalék a retrofílinghez: míg a szerző kénytelen ezópusi köntösbe bújtatni mondanivalóját, addig Pécsen nagy formátumú egyéniség bontogatja szárnyait. A későbbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc 1984 és 1988 között az MSZMP által 1957-ben alapított Kommunista Ifjúsági Szövetség Pécsi Városi Bizottságának titkára volt.

A rendezőbizottság elnöke, Peter Ueberroth 
érdeme, hogy az olimpia nyereséges lett
A rendezőbizottság elnöke, Peter Ueberroth érdeme, hogy az olimpia nyereséges lett

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik