MOB: hét perc alatt lerendezték – Szabó Bence a távozásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 10:49
Szabó Bence a Sport Tv Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogyan menesztették a héten a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkári pozíciójából. Bevallotta, váratlanul érte a dolog, és hiába keres olyan dolgokat, amiket másképp kellett volna csinálni. Ha két szóval kellene jellemeznie a menesztést, azt mondaná, hogy váratlan volt, de sima.

„Együtt voltunk kint Dohában a Budapest 2024-es prezentáción, együtt örültünk és ünnepeltük a remek bemutatkozást. Ott én semmi előjelét nem láttam annak, hogy az elnök úr nem akar majd a jövőben velem együtt dolgozni” – árulta el Szabó Bence, miért érte váratlanul az, hogy távoznia kellett.Szabó Bence, miért érte váratlanul az, hogy távoznia kellett.

„A keddi napra elnökségi ülés lett összehívva, és ezeket az elnökségi ülési meghívókat általában én szoktam aláírni, és most ő írta alá. Nem is tudtam róla, ott értesültem, a telefonomon láttam, mikor leszálltunk, milyen napirendi pontok vannak. Akkor már úgy sejtettem, miről lehet szó. Próbáltam telefonon érdeklődni, de nem sikerült a telefonhívás egész hétvégén. Hétfőn bementem a Zsolthoz, és mondtam, hogy akkor essünk túl rajta gyorsan. Akkor mondta, hogy nem kívánja megindokolni, én mondtam, hogy ezt nem is kérem. Mert ha azt mondja, nem akarok veled a továbbiakban együtt dolgozni, akkor a mondatot elkezdi, és nekem kell befejezni, hogy én sem. Két olimpiai bajnok között így kell, hogy működjön. Így született meg tulajdonképpen az, hogy közös megegyezés” – fogalmazott.

Hozzátette: hét perc alatt lerendezték az egész dolgot, korrekt módon elváltak, nem kell sarat dobálni, és nem kellenek ügyvédek sem.

„Nem rá haragszom, hiszen a környezetéből rossz tanácsadókkal dolgozik, főleg eggyel. Úgy gondolom, hogy onnan fúj a szél, csak hát sajnos ezekre ő így reagált.”

A pozitív oldalát nézte, azt, hogy mit csináltak az elmúlt négy év alatt, úgy gondolja, a sportszakmai sikerek mellett marketing területe is jól működött. Emellett a nemzetközi dolgoknak is meg tudtak felelni. „Igazából hiába kerestem olyan dolgokat, mi az, amit esetleg másképp kellett volna csinálni. Nem nagyon jutott eszembe. Az olimpiára is szerintem úgy ment ki a csapat, hogy mindenkinek a legmegfelelőbb volt az utazása, a legjobb felszerelést kapták, és minden kívánságot tudtunk teljesíteni. Tehát ami rajtunk múlott a jó olimpiai szereplést illetően, az szerintem rendben volt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik