Majd' 40 országból érkeznek öttusázók a százhalombattai vk-ra

MTI MTIMTI MTI
2011.04.12. 16:20
null
Tóth Adrienn is nagyon várja már a hazai vk-t (Fotó: Szabó Miklós, NS-archív)
Címkék
Az előzetes jelentkezések alapján 39 ország 99 férfi és 77 női öttusázója indul majd a májusi, hazai öttusa világkupa-versenyen, melyre először kerül sor Százhalombattán. Szabó Lajos, a hazai sportági szövetség elnöke az esemény keddi, budapesti sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy a márciusi, kairói vk-forduló törlésével felértékelődött a magyarországi viadal, vélhetően ennek is köszönhető a jelentős érdeklődés.

Macsali Róbert, a Duna-parti város sportreferense, aki a betegség miatt távol maradt polgármestert, Vezér Mihályt helyettesítve képviselte a versenynek otthont adó települést, kiemelte, hogy Százhalombatta régóta viseli a Nemzeti Sportváros címet, és jelenleg 34 sportegyesületben mintegy kétezer igazolt sportoló edz.

„A világkupát úgy rendezzük meg, hogy ötszáz méteren belül elérhető lesz valamennyi helyszín. A vívást a sportcsarnokban, az úszást az ötven méteres versenymedencében, a lovaglást és a kombinált számot pedig a saját magunk által kialakított tó partján bonyolítjuk le” – mondta, hozzátéve, hogy a márciusban elfogadott városi sportkoncepció alapján a jövőben is minél több hazai, illetve nemzetközi versenyt igyekeznek majd a városba hozni.

A májusi világkupák 1963-ig visszanyúló történetében döntő többségében férfiversenyeket rendeztek Magyarországon, a mostani lesz az első alkalom, hogy az erősebb nem képviselőinek a részvételével vidéken zajlanak majd a küzdelmek, a nők már korábban is gyakran megfordultak a fővároson kívül.

A sajtótájékoztatón jelen volt a válogatott négy tagja – Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Marosi Ádám és Németh Róbert – is, ők valamennyien arról beszéltek, hogy várják már a százhalombattai világkupát, már csak azért is, mert idén eddig keveset versenyeztek.

A vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött. A márciusi versenyt, amelyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Ezen a héten az olaszországi Sassariban találkoznak a sportág legjobbjai, s azután következik – május 5. és 8. között – a magyarországi forduló, a TriGránit vk, amely eredetileg Budapest helyszínnel szerepelt a nemzetközi versenynaptárban. Májusban lesz még egy viadal, mégpedig a kínai Csengtuban (Chengdu), végül a sorozatot lezáró világkupa-döntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.

Legfrissebb hírek

Újra önálló felnőtt csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
11 perce

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
41 perce

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
44 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
1 órája

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
1 órája

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
2 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
2 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik