Lovassport: fiatal fogatlovak vb-je Mezőhegyesen

2018.08.30. 14:44
Hét ország negyvenhárom versenyzője indul a fiatal fogatlovak idei, már negyedik világbajnokságán Mezőhegyesen a jövő héten, szerdától vasárnapig.

Pap István Tibor, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, a szervezőbizottság elnöke a mezőhegyesi lovaspályán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvény célja, hogy nemzeti és nemzetközi szinten keretet biztosítsanak a fiatal (5-7 éves) lovak versenyszerű megmérettetésének, és a teljesítményük alapján hiteles, nemzetközi szintű információt szolgáltassanak a tenyésztőknek. Az is céljuk, hogy szakmai alapokon álló piaci lehetőségeket teremtsenek a külföldi és magyar lófajták számára. A korábbi világbajnokságokon jól szereplő hazai lovak közül több is a helyszínen elkelt, külföldi kézbe került – említette meg.

Szeretnék elérni, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség a jövőben a fiatal fogatlovak világbajnokságát állandóan Mezőhegyesen rendezze meg.

Az Ausztriából, Lengyelországból, Luxemburgból, Németországból, Olaszországból, Romániából és Magyarországról érkező versenyzők egyes, kettes és négyes fogatokkal mérkőznek meg egymással.

A házigazda ménesbirtok Papp János kettesfogathajtó magyar bajnokkal indul, aki nonius fajtát hajt, de a magyar történelmi lófajták közül indulnak például lipicaiak is.

Az egyértelmű favorit Németország, hiszen versenyzői az elmúlt három évben tizenkét érmet gyűjtöttek be, közöttük hat aranyat. Erősnek számít ebben a kategóriában Lengyelország is a hét érmével.

A hajtók közül a legnagyobb név a lengyel egyesfogat-hajtó világbajnok Bartlomiej Kwiatek, aki húgával, Weronikával negyedszer indul Mezőhegyesen.

A magyar fogatok Mezőhegyesen és Füzesgyarmaton készültek a világbajnokságra a német Peter Fischer kapitány segítségével, aki a szervezők szerint a magyar lovak és hajtók fejlődését tapasztalta, a mezőhegyesi adottságokat szupernek nevezte és a magyaroktól az idén vb-érmet vár.

Legfrissebb hírek

A magyar díjugrató csapat kilencedik lett a Nemzetek Díja európai döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.06. 17:39

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Krucsó Szabolcs nyerte a díjugrató országos bajnokságot

Egyéb egyéni
2026.08.31. 16:21

Simicska nem jutott be a döntőbe, Dobrovitz lett a legjobb magyar a díjhajtáson a Lovas Világjátékokon

Egyéb egyéni
2026.08.21. 21:51

Lovas Világjátékok: Kaizinger az 53., Doerfer az 54. a terepverseny után lovastusában

Egyéb egyéni
2026.08.15. 21:20

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
2026.08.14. 17:16

Lovasíjász-bajnokságot rendeznek a hét végén a Kassai Völgyben

Egyéb egyéni
2026.06.29. 21:20

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
2026.06.08. 13:42