Ifjabb Likerecz Jánost öt év fegyházra ítélték

MTI MTIMTI MTI
2010.11.02. 13:58
Címkék
Öt év fegyházbüntetésre ítéltek kábítószer-terjesztésért egy oroszlányi súlyemelőt. Ifjabb Likerecz János a vád szerint 139 üveg ketamint vásárolt, majd annak egy részét értékesítette. A Győri Ítélőtábla helybenhagyta a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elsőfokú ítéletét – közölte az ítélőtábla szóvivője kedden a távirati irodával.

Ferenczy Tamás elmondta: Likerecz Jánosnak állandó anyagi gondjai voltak, ezeket ketamin megszerzésével és értékesítésével próbálta rendezni. Egy győri sporttársától két részletben 139 üveg ketamint vásárolt és abból két embernek adott el. A második, 106 üvegnyi adag beszerzése után, 2006 decemberében az oroszlányi rendőrök közúti ellenőrzésen megállították az autójukat, és a csomagtartóban megtalálták a kábítószernek minősülő gyógyszert.

A nyomozás során a hatóság látókörébe került a győri Fiam Balázs, a szer eladója. Őt másodrendű vádlottként a bíróság öt és fél év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú eljárás során sem derült fény arra, hogy honnan jutott hozzá a jelentős mennyiségű, kábítószernek minősülő szerhez.

A vizeletvizsgálatok szerint sem a kábítószer beszerzője, sem a terjesztő nem fogyasztott az anyagból. A rendőrség Likerecz két vevőjének bukkant a nyomára, egyiküknél marihuánát is találtak, őt két és fél év, a másik fogyasztót tíz hónap börtönbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását két évre felfüggesztették.

A ketamint az állatgyógyászatban nyugtatóként, altatóként alkalmazzák más szerekkel kombinálva. Magyarországon kábítószernek minősül, felhasználását jegyzőkönyvezni kell. Több európai országban viszont legálisan használható és kapható, az interneten is foglalkoznak a kereskedelmével.

A ketamin ma már jelen van diszkókban, partikon, mulatókban. Többnyire a nemi vágy serkentésére, fokozására használják. Függőséget okoz, sok ketaminhasználó számolt be halálközeli élményekről, magány és elkülönültség érzéséről, különböző látomásokról.

Legfrissebb hírek

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
23 perce

Az évezred eddigi legjobb eredményét érte el a magyar birkózás a 2026-os világbajnokságokon

Birkózás
30 perce

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
31 perce

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
36 perce

Vívás: kardban és tőrben jön korosztályos világkupa Budapesten

Utánpótlássport
41 perce

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
47 perce

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
55 perce

Tartja a lépést a fiatalokkal Rácz Mária

Képes Sport
1 órája