MTI 2019.10.08 18:11 Frissítve: 2019.10.08 18:25

Létesítmény: lerakták az új miskolci csarnok alapkövét

Ünnepélyes keretek között lerakták kedden az új miskolci multifunkciós sportcsarnok alapkövét, a létesítmény a tervek szerint jövő év végéig készül el.

 

A csaknem 3500 fő befogadására alkalmas csarnok a sikeres közbeszerzés alapján közel ötmilliárd forintból jön létre. A beruházást a DVTK Kosárlabda Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által biztosított tao-forrásból valósítja meg. A sportcsarnok a DVTK Edzőközpont mellett, a 2018-ban átadott DVTK Stadion déli oldalán áll majd.

„A mai alapkőletétellel kezdődő beruházás jelentősen hozzájárul Miskolc sportéletéhez, és újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország kormánya számára milyen fontos az ország jövőjét formáló, polgárainak egészségét védő, 21. századi követelményeknek megfelelő sportlétesítmények építése és fejlesztése” – mondta köszöntőjében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki arról is beszélt, hogy a városban szeretik a sportot, sokan járnak a futballcsapat, a kosárlabdázók és a jégkorongozók mérkőzéseire, s az új létesítmény is a szurkolók örömére épül.

„Most még az építkezés előtt állunk, de ha készen lesz, biztosan megtelik élettel a csarnok, ahol nemcsak mérkőzéseket lehet rendezni, hanem az egész heti edzéseknek is méltó helyet biztosít” – tette hozzá.

„Örömmel mondhatjuk el, hogy növekszik az aktív sportolók száma hazánkban, ami azért is fontos, mert ez kiváló eszköz az egészség megőrzésére. Magyarország sportnemzet, büszkék vagyunk az elért sikerekre, a példaképekre. De azt is szeretnénk, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk. Ennek alapját a hasonló beruházások jelentik, ami egyenes út az utánpótláskorú sportolók számának bővítéséhez” – hangsúlyozta az olimpiai ezüstérmes korábbi úszó, aki emlékeztetett arra is, hogy a városban több más létesítmény újult meg és épült az elmúlt időszakban; egy hete adták át Diósgyőrben a DVTK Medical Centert, benne az új birkózóteremmel.

A csarnok – melynek kivitelezése az alapkőletétel után rögtön meg is kezdődik – a kosárlabda mellett más, teremben űzhető sportág – röplabda, kézilabda, futsal – létesítményszükségleteit is kiszolgálja majd, de a DVTK egyéb szakosztályainak sportolói, asztaliteniszezők, birkózók, cselgáncsozók, muaythaiosok is használhatják, és nagyobb hazai és nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas lesz.

Szabó Tünde mellett a keddi eseményen jelen volt Csöbör Katalin helyi fideszes országgyűlési képviselő, az Aluinvent DVTK társadalmi elnöke, Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára, és Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője.

2019.10.19 22:32:43

Egyéb egyéni BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. Most, miután Vígh György elhunyt, legszívesebben arról rendelkeznék, hogy a hétvégén az ország minden sporteseményén egyperces csenddel adózzanak az örök testnevelőknek.

2019.10.18 19:35:02

Egyéb egyéni VINCZE SZABOLCS

A Világsakkfesztivál díszvendége erősnek érzi az orosz és magyar sakkéletet is, de szerinte Indiáé a jövő.

2019.10.17 15:51:43

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Megdöbbentek az edzőim azon, hogy milyen gyorsan alkalmazkodtam az új kihívásokhoz (x).

2019.10.14 23:26:58

Egyéb egyéni MTI

A mieink három győzelemmel és egy vereséggel állnak Aberdeenben.

2019.10.14 10:58:56

Egyéb egyéni Munkatársainktól

Válogatott kosarasok mellett korábbi szövetségi kapitányra is lehetett voksolni vasárnap.