Dunaferr-csoda Viborgban

BENDÓ ZSOLT, SIMON JÓZSEFBENDÓ ZSOLT, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2005.03.19. 23:26
Címkék
A hét végén négy magyar női klubcsapat szerepel idegenben az európai kupák negyeddöntőinek visszavágóin, s közülük tegnap a Dunaferr NK kezdte a sort (az EHF-kupában érdekelt FTC, Győr és Cornexi ma lép pályára).
"Rendben megérkezett együttesünk Dániába, és Viborgban remek szállodában helyeztek el bennünket házigazdáink - mondta a Nemzeti Sportnak a tegnapi női BL-negyeddöntő visszavágója előtt Kocsis Erzsébet, a Dunaferr NK szakosztály-igazgatója. - Délelőtt edzettek a lányok - akik valamennyien egészségesek - a mérkőzés helyszínén, aztán az ebéd után sétáltak egyet, majd elindultak a háromezer nézőt befogadó, korszerű és szép csarnokba. A nézők már jóval a mérkőzés előtt elkezdtek gyülekezni, és a meccsnek kitűnő hírverést csináló helyi újságokból ők is friss információkat tudtak meg a Viborgról."

Ryan Zinglersen mester és tanítványai, akik Dunaújvárosban 27-26-ra kikaptak, annak ellenére is bizakodó hangulatban várták a visszavágót, hogy a héten több gonddal birkóztak. A játékosok közül többen influenzásak lettek, és a betegség főleg az athéni aranyérmes Nörgaard kapust, valamint a szintén olimpiai bajnok Kiaerskout, a csapat vezéregyéniségét döntötte le a lábáról. Mellettük Fruelundnak (szintén "aranylány") akadt súlyos problémája: sérült lába csak lassan gyógyult. A dán újságok nem azt írták, hogy ők hárman kimaradnak a Dunaferr elleni csapatból, hanem úgy fogalmaztak, hogy nélkülük sokkal nehezebben harcolhatná ki a Viborg az elődöntőbe jutást.

Kiss Szilárd edző szerint az volt a legfontosabb, hogy csapatában - a lábműtét után gyógyuló Lovász és Nagy kivételével - valamennyi játékos egészségesen vállalhatta a visszavágót. A mester kijelentette, hogy a Viborg esélyesebb ugyan, de a Dunaferr mindent megtesz a továbbjutásért, s ez - jól kidolgozott játékrendszerének köszönhetően - sikerülhet is, ha nem követ el anynyi hibát, mint az újvárosi összecsapáson.

Ryan Zinglersen csak annyit mondott, hogy együttese az első találkozón elérte a célját, vagyis szoros eredményt ért el. "Immár a saját kezünkben a sorsunk, de azt nem feledhetjük el, hogy Európa egyik legjobb csapata a vetélytársunk - hangoztatta. - Szurkolóink már a dunaújvárosi eredménynek is örültek, de pokolinak ígérkező hatvan perc még előttünk van."

A német válogatott egyik legfényesebb csillaga, Grit Jurack is bizakodó volt: "A Dunaferrnek fantasztikus közönsége volt, félelmetes hangulatot teremtett a teremben. Hasonlóval ritkán találkoztam. Ugyanakkor ma a viborgi publikum is kitesz magáért, és nem engedhetjük, hogy csalódjon. A továbbjutás a célunk, s el fogjuk érni."
A bemutatásnál kiderült: a beteg és sérült viborgiak is vállalták a mérkőzést, a viborgi szurkolók pedig igen sportszerűen köszöntötték Németh Helgát, csapatuk egykori jobbátlövőjét, aki az előző évadban még Dániában kézilabdázott. A hazai drukkerek egyik transzparensén ez volt a felirat: Helga, Isten hozott újra nálunk.

A volt viborgi Németh Helga (7) világklasszishoz méltó teljesítménnyel járult hozzá a Dunaferr sikeréhez (Fotók: Mirkó István)
A volt viborgi Németh Helga (7) világklasszishoz méltó teljesítménnyel járult hozzá a Dunaferr sikeréhez (Fotók: Mirkó István)
A volt viborgi Németh Helga (7) világklasszishoz méltó teljesítménnyel járult hozzá a Dunaferr sikeréhez (Fotók: Mirkó István)
Az újvárosi találkozó egyik hőse, Ferling szerezte a visszavágó első gólját. A magyarok bátran és jól küzdöttek, igyekeztek nem törődni a közönség fergeteges buzdításával. Kindlt nehezen tudták tartani a viborgiak (3-4), Fruelund és Mikkelsen viszont a vendégek kapuja előtt okozott sok gondot. A beállós helyéről talált be Pálinger
kapujába Assink, s csapata összesítésben átvette a vezetést (6-4). Pálinger továbbra is remek formában védett (ezt az utóbbi hetekben, sőt hónapokban megszoktuk tőle), ezért nem rajta múlott, hogy a Viborg fordított.

A nyitott védekezést választó Dunaferr oroszlánként küzdött, és Radulovics góljaival tartotta magát, majd Vincze találatával visszavette a vezetést (7-8). Ezt követően viszont Nörgaard kapus bravúrjait tapsolhatta a publikum, amely annak külön örült, hogy kedvencei négy góljára nem jött válasz (11-8). A játékrész közepén Jurack és Skov parádézott, Radulovicsot pedig lehívta a pályáról Kiss Szilárd, akinek - játékosaival együtt - 14-9-nél roppant nehéz pillanatokat kellett megélnie. Lassan tovább nőtt a dán előny, mert a hazai együttes Assink vezérletével bátrabban és eredményesebben támadott, kihasználta a Dunaferr bakijait.

Már tetemesnek mondható előnyt (16-10) szerzett a Viborg, amikor emberelőnyben Pálffy betalált, és ismét a nagy akarással harcoló, olykor látványos megoldásokat választó Dunaferr pillanatai következtek. A fiatal Vincze jól helyettesítette a sérült Nagyot, társai pedig igyekeztek kikapcsolni a játékból a gólerős Jurackot és Kiaerskout. Skov két kapufája után Bulath talált rést a védőfalon (16-13), vagyis a szünetig nem húzott el túlságosan a Viborg.

A pihenő idején Kiss Szilárd edzőnek alighanem sikerült új erőt öntenie tanítványaiba, akik közül különösen Pálinger és Ferling villogott. Mégis Bulath találatával zárkózott fel a Dunaferr, amely Bohus révén egyenlített (17-17). Mulder hetesből lőtt góljával tartotta minimális előnyét a hazai együttes, majd Fruelund is betalált (20-18). Vincze továbbra is bátran, ügyesen játszott, valamint Németh - a mérkőzés legjobbja, a csata igazi hőse - visszavette a vezetést a Dunaferrnek (20-21). Amikor nem kapkodtak, nem idegeskedtek a viborgiak, akkor ismét mattolták a szenzációsan csatázó újvárosi védőket (22-21). Radulovics egyenlített, de Fruelund, Mulder és Skov is hírnevéhez méltóan kézilabdázott (25-23).

Jurack gólja után 26-24-nél kezdődött a hajrá - még négy perc volt hátra. Ferling világklasszishoz méltó teljesítményt nyújtott, és Németh tovább parádézott (26-26), de még két percet ki kellett húzniuk az idegenben is zseniálisan kézilabdázó újvárosiaknak.

A végén mindkét együttes hibákat követett el támadásban, de Mikkelsen ébren tartotta a dán reményeket (27-26), és - mivel Újvárosban ugyanennyire nyert a Dunaferr - következtek a hétméteresek. A drámai párbajt 5-3-ra megnyerte a magyar bajnok, s a keddi bécsi sorsoláson kiderül, melyik gárda lesz a vetélytársa a BL-fináléba kerülésért.

A további negyeddöntőkben búcsúzott a legutóbbi BL-döntős Ljubljana, és továbbjutott a Hypo.

A drámai hetespárbaj

A Dunaferr mind az öt büntetőt belőtte (sorrendben: Pigniczki, Ferling, Kindl, Bulath, Radulovics), míg a viborgiak közül a második párban lövő Kiaerskou a kapufát találta el (előtte Mulder betalált, s Jurack, valamint Mikkelsen is eredményes volt). Radulovics gólja (30-31) után a következő dánnak már nem kellett elvégeznie a hetest - elődöntőbe jutott és önfeledten ünnepelt a Dunaferr. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik