Koronavírus: a törökök a NOB-ot okolják két megfertőződött ökölvívójuk miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 11:52
null
Továbbra is nagyban befolyásolja a nemzetközi sportéletet a koronavírus (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt továbbra is számos sportesemény marad el világszerte, a törökök pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) okolják két megfertőződött ökölvívójuk miatt.

 

A Török Ökölvívó-szövetség bírálta a NOB-ot, amiért delegációjának három tagja – két bokszoló és a csapatvezető – koronavírussal fertőződött meg a londoni ötkarikás kvalifikációs tornán. Eyup Gozgec elnök szerint nem szabadott volna megrendezni a viadalt, mivel addigra már számos sportesemény elhalasztásáról döntöttek világszerte. Kiemelte: a NOB munkacsoportjának felelőtlensége hozzájárult a fertőzéshez. Az ökölvívótorna március 14-én kezdődött és egészen 24-ig tartott volna, de 17-én félbeszakították. Londonban 40 országból 350 sportoló, köztük több magyar indult, az 57 kilós Gálos Roland kvótát is szerzett.

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) három fontos eseményét is elhalasztotta bizonytalan ideig. Nem rendezik meg június 1. és 6. között Buffalóban a fiatal amatőrök központi tesztjét, június 18-án Las Vegasban a szezonzáró díjkiosztót, valamint június 26-án és 27-én Montrealban az amatőr játékos-választást, a draftot.

Az egyik kanadai sportszergyártó cég, a Bauer átalakítja termelését, így a hokisok plexi szemvédője helyett ezentúl átlátszó arcvédőt, egyfajta maszkot gyárt majd.

A Rio de Janeiró-i szövetségi államban április 30-ig biztosan nem rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket, így például a Libertadores-kupa címvédője, a Flamengo sem tud pályára lépni.

Tovább halasztották az autós gyorsasági NASCAR-sorozat folytatását, május 9-ig biztosan nem rendeznek futamokat az Egyesült Államokban.

Törölték a vitorlázó Amerika-kupa, a világ legrégebbi versenysorozata – amely 1851-ben kezdődött – két európai előversenyét. Áprilisban Cagliariban, míg júniusban Portsmouthban mérték volna össsze tudásukat a kihívó csapatok. A széria harmadik regattáját, december Aucklandban megtartják. A 36. Amerika-kupáért jövő márciusban, ugyancsak a címvédő Team New Zealand otthonában, Aucklandben szállnak vízre a hajók.

A Nemzetközi Kriketttanács (ICC) az összes olyan világbajnoki selejtező mérkőzését elhalasztotta, amely június 30-a előtt szerepelt a versenynaptárban.

A Karate-világszövetség (WKF) úgy döntött, hogy tovább halasztja az egyszer már áthelyezett tornáját, amelyen a tokiói olimpiára lehetett volna kvalifikációt szerezni. A selejtezőt eredetileg május 8–10-ére írták ki párizsi színhellyel, majd a világszerte terjedő koronavírus-járvány miatt június végére helyezte át a WKF. Az újabb időpont-módosítást azután jelentette be, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden 2021-re tette át a 2020-as tokiói ötkarikás játékokat.

Karatéban – amelynek olimpiai bemutatkozására a japán fővárosban kerülhet sor – a férfiaknál és a nőknél is egyéni formagyakorlatban, valamint három küzdelmi súlycsoportban rendeznek versenyeket, és valamennyiben tíz fő mérheti össze a tudását. Az olimpiai pontszerző sorozatban magyar sportoló eddig nem szerzett kvótát.

Közben Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke azt mondta, változatlanul reménykedik abban, hogy sikerül majd befejezniük a Serie A félbeszakított idényét. Az elnök még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy csak júliusban vagy augusztusban zárul a 2019/2020-as szezon, ehhez azonban lehet, hogy külön engedélyt kell kérniük a nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) szövetségtől. Gravina úgy fogalmazott, az utolsó lehetséges pillanatig bízik abban, hogy be tudják fejezni a bajnokságot, és személyes vereségként élné meg, ha a csapatok nem tudnák lejátszani a hátralévő meccseiket.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Párizs 2024: pozitív Covid-tesztet produkált a britek háromszoros olimpiai bajnok úszója az ezüstérme után

Párizs 2024
2024.07.29. 18:40

Elismerés: Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő

Egyéb egyéni
2023.10.02. 18:44

UEFA-jelentés: Magyarország jól kezelte a pandémiás válságot

Labdarúgó NB I
2023.02.10. 07:23

F1: megint törölhetik a Kínai Nagydíjat a koronavírus miatt

F1
2022.11.23. 10:55

Vb 2022: nem lesz kötelező a koronavírusteszt a beutazáshoz

Foci vb 2022
2022.10.26. 18:51

El: az edző is koronavírusos lett Schäfer András csapatánál

Európa-liga
2022.10.04. 12:12

Bayern: Müller és Kimmich is koronavírusos

Német labdarúgás
2022.10.02. 12:11
Ezek is érdekelhetik