Koronavírus: halasztják az öttusázók világkupa-sorozatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 15:47
A Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) a koronavírus-járvány miatt elhalasztotta a soron következő világkupaversenyeket.

Az UIPM vasárnap tudatta, hogy a március végi és április eleji két szófiai viadalt, valamint az április-május fordulójára tervezett budapesti világkupát, továbbá a sorozat záró eseményét, a május közepére kiírt szöuli vk-döntőt májusra, illetve júniusra csúsztatja el, azaz márciusban és áprilisban nem rendeznek versenyeket. Egyúttal kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy az ötkarikás mezőny végleges kialakításának dátuma május 31-ről június 30-ra tolódjon. Jelen állás szerint ugyanakkor a kínai Hsziamenből a mexikói Cancúnba áthelyezett világbajnokság időpontja változatlan, a vb-t május 25. és 31. között bonyolítanák le.

A halasztott versenyek új időpontját a UIPM az egyeztetéseket és visszaigazolásokat követően hamarosan közli.

Az olimpiai kvalifikációs rendszer nem változik, azaz a világbajnokságon lehet még három férfi és női kvótát szerezni, illetve a világranglista alapján töltik majd fel a mezőnyöket.

A világkupaidény magyar szempontból jól kezdődött, a február végi, kairói nyitányon Marosi Ádám nyerte a férfiak versenyét.

Legfrissebb hírek

Öttusa: egyiptomi győzelem vegyes váltóban a váltó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:36

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
2025.07.08. 16:28

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42
Ezek is érdekelhetik