Kizárólag Szepesi Nikolett a felelős

MTI MTIMTI MTI
2010.01.27. 15:54
null
Szepesi a felelős (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kizárólag Szepesi Nikolett felelősségét állapította meg, amiért nem jelezte, hogy 2009. január 22-én bejelentett visszavonulását követően újrakezdi pályafutását.

Ez a sportág hazai szövetségének (MÚSZ) szerdai elnökségi ülésén hangzott el, amelyen a testület megvitatta: terheli-e felelősség a Kőbánya SC korábbi Eb-bronzérmes versenyzőjének edzőjét, szakosztályát és magát a szövetséget azért, mert a sportoló figyelmetlenségét nem korrigálták.

A tanácskozáson megállapították, hogy a visszavonulást bejelentő dokumentumon fel van tüntetve a visszatérő versenyző kötelme, amely szerint az újrakezdésről ugyanúgy írásban, saját maga által szignált levélben kell tájékoztatnia a nemzetközi szövetséget. Szintén rögzítve van, hogy csak kilenc hónappal a dokumentum megküldését követően vehet részt a FINA által regisztrált versenyeken. A Szepesi Nikolettre kiszabott egyéves kényszerszünet arról tanúskodik, hogy a FINA az úszó figyelmetlenségét a legenyhébb, három hónapos eltiltással büntette.

Az ülésen felmerült az a kérdés is, hogy mindezek ellenére Szepesi miként indulhatott a novemberi hazai, illetve a decemberi, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon - ahol országos csúcsokat úszva hatodik lett 200 m háton. Az elnökség arra a következtetésre jutott, hogy ha Szepesi ezeken a versenyeken nem vesz részt, és később áll startkőre, akkor is büntetésben részesül, csak később derül ki a bejelentés elmulasztása. A MÚSZ-ban Güttler Károly szakfelügyelő a felelőse a doppingellenes ügyeknek, az ő figyelmetlensége is közrejátszott a körülmények szerencsétlen alakulásában. A MÚSZ nem vizsgálta, hogy Szepesi egyesületében ki lett volna az illetékes, ennek megítélését a klub saját hatáskörébe utalta. A szövetség elnöke szavazásra bocsátotta azt a kérdést, hogy Güttler Károlyt a szóbeli elmarasztaláson kívül másképp is büntessék, ezt azonban a 27 jelenlévő elnökségi tag egy tartózkodással (Güttler) elvetette.

Jelen helyzet szerint Szepesi nem indulhat a hét hónap múlva sorra kerülő budapesti Eb-n. A MÚSZ elnöksége úgy döntött, belátható időn belül a FINA doppingellenes bizottságához fordul a háromhónapos büntetés eltörlése végett, mivel Szepesi nem doppingolt, a bejelentés pedig nem azért maradt el, mert az ellenőrzést el akarta kerülni, hanem egyszerűen figyelmetlen volt, és ezt környezete – tekintettel arra, hogy példátlan esetről van szó – nem korrigálta. Ha Szepesi büntetését eltörlik, a 2010 novemberében esedékes rövidpályás Eb-n és a decemberi rövidpályás vb-n már rajthoz állhat.

Legfrissebb hírek

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
23 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
55 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
2 órája