Kiss Balázs B-próbája is pozitív lett

Vágólapra másolva!
2010.05.07. 20:29
null
Kiss Balázs nagyon bízott abban, hogy a B próba őt igazolja (Fotó: Reuters-archív)
A baki Európa-bajnokságra még elutazott, de szőnyegre már nem léphetett a kötöttfogás 96 kg-os súlycsoportjának világbajnoka, Kiss Balázs. Fennakadt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) március 19-én Budapesten elvégzett ellenőrzésén. Akkor biztos volt abban, hogy a B próba őt igazolja. Most, hogy megjött az eredmény, kiderült: nem...

Lelket verni is nehéz volt Kiss Balázsba, nemhogy megszólaltatni, amikor a hírt vettük. „Nem találok szavakat. Végtelenül csalódott vagyok... Egyszerűen nem értem... – ezek voltak az első reakciói.

Aztán kifakadt: – Szörnyű érzés, hogy bárki azt hiheti, csaló vagyok. Az első, kósza hírek arról szóltak, hogy szteroid-származékot találtak a vizeletemben. Kiderült, hogy nem igaz, így aztán már biztos voltam abban is, hogy a B teszt elsöpri ezt a rémálmot. Elképedve állok a tény előtt. Ismét kijelentem: tudatosan, szándékosan soha nem használtam semmiféle teljesítményfokozó szert. 1998-tól, 16 éves koromtól kezdve, lépésről lépésre haladtam előre, ifjúságiként nyertem világ- és Európa-bajnokságot, lettem junior Eb-aranyérmes, felnőttként Eb-bronzérmes, majd világbajnok, átestem több tucat doppingteszten. Peking évében, pedig az olimpiára, sajnos, nem jutottam el, nyolcszor ellenőriztek. Tisztán nyertem meg a világbajnokságot. A WADA illetékesei azt követően arról tájékoztattak, hogy szúrópróbaszerűen bármikor ellenőrizhetnek. Amikor március 19-én felkerestek, nem ijedtem meg, nem akartam kitérni, elszökni előlük. Rendelkezésre álltam."

A kérdés mostantól az: hogyan tovább?

„Először is meg kell emésztenem a szörnyű hírt. Végiggondolok mindent, ami a világbajnoki győzelmem óta történt velem. Sorra veszem azokat a táplálék-kiegészítőket, amelyeket szedtem. Ártalmatlan szerek, kaphatók a kereskedelmi forgalomban, bárki hozzájuthat. Segítséget kérek jogászoktól, orvosoktól. Muszáj megfejtenem a rejtélyt!"

Szombaton kötöttfogású bajnokságot rendeznek Miskolcon, de Kiss Balázs azt mondja: biztos nem lesz ott a helyszínen.

„Megszakadna szívem, mert egyfolytában arra gondolnék: ez az én szeretett sportágam, amelyből ki akarnak rekeszteni..."

A B próba elvégzését – Balázs írásos nyilatkozata nyomán – a Nemzetközi Birkózó-szövetség (FILA) szervezte meg, és szintén a FILA dolga a fegyelmi eljárás lefolytatása.

Kiss Balázs abban bízik, hogy bár az S4-es csoportba tartozó szerek büntetési tétele két év, az az általa feltárt tényanyag hatására jelentősen csökken. Egyet ugyanis tudni kell: a két, egyaránt pozitív eredményt hozó teszt miatt felmentés nem érhető el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik