Kis kutya, nagy kutya: hetvenmillió a nem olimpiai sportágak utánpótlás-nevelésére

Vágólapra másolva!
2014.02.19. 11:50
null
A karatésok több mint négymilliót kapnak
Nem csak az olimpikonoké a világ – ezt vallja a MOB vezetése, így a játékok műsorán nem szereplő sportágakat külön támogatásban részesíti: összesen hetvenmillió forint jut negyven szövetségnek. A lényeg: a szervezetek a pénzt kizárólag utánpótlás-nevelési célra fordíthatják. A karatésok például több mint négymilliót, a kutyasportot űzők bő egymilliót, a vízisízők félmilliót kapnak – írja az utanpotlassport.hu.

Február elején több sportági honlap is örömmel adta hírül, hogy szövetsége milliós támogatást kap a Magyar Olimpiai Bizottság utánpótláskeretének maradékából. Olyan sportágak életében, mint a darts vagy a floorball, egy-, másfélmillió millió forint is jelentős segítséget jelent. Az utanpotlassport.hu utánajárt, pontosan kik, milyen szempontok alapján, „mekkora összeghez jutnak. A MOB illetékesei bocsátották rendelkezésre a szükséges információkat.

Korábban a nem olimpiai sportágak nem kaptak pluszban utánpótlás-fejlesztési forrást az éves szakmai és működési támogatáson kívül. A MOB vezetése és a szervezeten belül az utánpótlással foglalkozó szakemberek javaslatára, továbbá az EMMI Ifjúságért és Sportért felelős szakállamtitkárságának támogatásával nyílhatott meg az új lehetőség, s annak nyomán a kassza.

A társasági adóból származó, utánpótlás-nevelési célokra fordítható forrásokból, illetve a tavalyi költségvetésben keletkezett maradványból hetvenmillió forintot osztanak szét negyven sportág szakszövetsége között. Ennek aránya megegyezik a 2013-as szövetségi támogatásokéval, vagyis most kizárólag azok a nem olimpiai sportszövetségek jutottak utánpótlás-nevelésre fordítandó pénzhez, amelyek tavaly általános juttatásban részesültek. A támogatási szerződések megkötésének előfeltétele a szakmai program és költségvetés sportágankénti elkészítése.

A tavalyi egész éves támogatáshoz arányítva a szövetségek jellemzően 33-40 százaléknyi összeget kapnak most, amelyet csakis utánpótlás korú sportolók közvetlen felkészítésével és versenyeztetésével összefüggő feladatokra fordíthatnak. Rögzíteni kell, hogy mely korosztály, sportolói kör milyen szempontok szerint kerül a támogatottak közé. Személyi kiadásokra csak a támogatott sportolói körhöz kötődően, maximum a szerződésben szereplő összeg húsz százalékáig költhetnek a sportszervezetek. Ugyanakkor a sportolók edzéseinek és versenyeztetésének finanszírozása az adott összegen belül korlátlan. A MOB örömmel látja, ha a szakmai programban olyan feladatok is megjelennek, amelyek az adott sportág utánpótlás-nevelési rendszerét hosszabb távon is képesek fejleszteni. A bizottság a megszokott módon, pénzügyileg és sportszakmailag is egyaránt ellenőrzi az összeg felhasználását. A kontroll alkalmi, szúrópróba-típusú ellenőrzésekkel egészülhet ki.

„Az egész éves működési költségvetés kétszázmillió forint, amiből létezni is nagyon nehéz – ad képet a háttérről dr. Leyrer Richárd, a nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozat elnöke, egyben a MOB-alelnöke. – Mivel korábban sosem kaptunk ilyen jellegű támogatást, nagyon örülünk a mostani pénznek. Végre elmozdultunk a holtpontról.”

A karate, a búvársport vagy a kick-box szövetség magasabb, négy-öt milliós forintos forráshoz jut, a többségé kétmillió forint alatt marad. Íme, az utánpótlás-nevelésre fordítandó pontos összegeket.

Magyar Biliárd Szövetség: 1 560 000
Magyar Bowling és Teke Szövetség: 2 960 000
Magyar Bridzs Szövetség: 1 540 000
Magyar Búvár Szakszövetség: 5 560 000
Magyar Darts Szövetség: 1 390 000
Magyar Erőemelő Szövetség: 2 070 000
Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: 1 180 000
Magyar Fallabda Szövetség: 1 370 000
Magyar Floorball Szövetség: 1 190 000
Magyar Golyósportok Szövetsége: 1 230 000
Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség: 1 350 000
Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség: 1 390 000
Magyar Karate Szakszövetség: 4 200 000
Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: 1 790 000
Magyar Kick-box Szövetség: 5 560 000
Magyar Kung Fu Szakszövetség: 1 750 000
Magyar Kutyasport Szövetség: 1 100 000
Magyar Modellező Szövetség: 2 010 000
Magyar Motoros Vízisport Szövetség: 2 050 000
Magyar Motorsport Szövetség: 1 930 000
Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: 2 000 000
Magyar Rádióamatőr Szövetség: 2 100 000
Magyar Repülő Szövetség: 2 990 000
Magyar Sakkszövetség: 2 950 000
Magyar Sárkányhajó Szövetség: 1 960 000
Magyar Sumo Szövetség: 1 810 000
Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: 2 220 000
Magyar Táncsport Szakszövetség: 2 300 000
Magyar Testépítő és Fittness Szövetség: 2 990 000
Magyar Gó Szövetség: 500 000 Ft
Magyar Hullámlovas és Kitesurf Szövetség: 500 000
Magyar Korfball Szövetség: 500 000
Magyar Lábtenisz Szövetség: 500 000
Magyar Minigolf Szövetség: 500 000
Magyar Nanbudo Szövetség: 500 000
Magyar Országos Baseball Szövetség: 500 000
Magyar Sportturisztikai Szövetség: 500 000
Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség: 500 000
Magyar Lábtoll-labda Szövetség: 500 000
Magyar Petanque Szövetség: 500 000

További friss hírek, cikkek a korosztályos sport világából az utanpotlassport.hu-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik