Kick-box: csaknem 1600 versenyző a győri utánpótlás Eb-n

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 13:31
Címkék
Minden korábbinál nagyobb mezőny, 38 ország csaknem 1600 sportolója szerepel az augusztus 26-án kezdődő győri utánpótlás kick-box Európa-bajnokságon.

A kontinenstorna szerdai sajtótájékoztatóján Galambos Péter, a rendező Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke többek között arról beszélt, büszke arra, hogy a méretét tekintve sporttörténelmi Eb-t rendezhetnek az Audi Arénában. A sikeres lebonyolítás mellett azt szeretnék, ha a magyar csapat az első háromban végezne a nemzetek közötti versengésben.

A mostani Európa-bajnokság azért is különleges, mert itt versenyezhetnek először Eb-n a gyermek korosztály tagjai. A 7-9 éves gyerekek pointfighting szabályrendszerben küzdenek majd az érmekért. Mellettük kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15) és junior (16-18) korosztályban rendeznek versenyeket.

A 2017-es budapesti felnőtt vb-hez hasonlóan, a sportág mind a hét szabályrendszerében lesznek versenyek, a küzdelmi szakágak – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick és K1 –, és formagyakorlat. Az Eb-t nyolc tatamin és három ringben bonyolítják le.

Király István, a szövetség alelnöke szerint a győri viadal a 2028-as Los Angeles-i olimpia szempontjából is fontos lehet, ugyanis a sportág vezetői bíznak abban, hogy a kilenc év múlva sorra kerülő játékokon már ott lehet az amerikai eredetű küzdősport. Mint mondta, az olimpia felé vezető úton fontos lépés volt, hogy tavaly a NOB elismerte a kick-boxot, és a Los Angeles-i szervezők is tapogatóztak a sportág háza táján.

„Győrben éppen azok a fiatalok lépnek küzdőtérre, akik 2028-ra válhatnak felnőtt világklasszissá. Izgatottan várjuk a történéseket, miközben azt gondoljuk, a kick-box megérett arra, hogy bekerüljön az olimpiai programba. Ha esetleg ott leszünk 2028-ban, garantálom, hogy lesz magyar érem” – jelentette ki a sportvezető, aki május óta az európai szövetség elnöke is, így éppen a győri Eb-n debütál új tisztségében.

Sándorfi Róbert, Győr kulturális, sport és városmarketing főosztályának vezetője elmondta, a város büszkén ad otthont egy újabb sikersportág kontinentális küzdelmeinek, ahol a fiatal versenyzők nemcsak számot adhatnak tudásukról, hanem reményeik szerint olyan élményekkel is gazdagodhatnak, amelyek az egész későbbi sportpályafutásukra is hatással lesz.

Az Eb fővédnöke Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Németh Szilárd honvédelmi miniszterhelyettes, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik