Kiállítás: Budapest régi sportéletéről nyílt fotókiállítás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.15. 20:15
Az elmúlt száz év fővárosi sporteseményeit, sportpályáit és -létesítményeit megidéző fotókiállítás nyílt szerdán a Budapest Projekt Galériában Hajrá, Budapest! Földön, vízen, levegőben címmel.

A főváros, a galéria és a Fortepan közös kiállításának megnyitóján Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy ezen a helyszínen sport témájú kiállítás még nem volt, ám mivel Budapest idén Európa sportfővárosa, az eseménysorozatba illik a múlt sportéletét felidéző tárlat.

„A képeket elnézve megállapítható, hogy régen is olyan izgalmakat éltek meg az emberek egy-egy sporteseményen, mint napjainkban. Ezeken a fotókon a város olyan arcát, pillanatait láthatjuk, melyeket tévéműsorokban nem” – mondta a főpolgármester-helyettes.

Török András, a Fortepan menedzsere hangsúlyozta, ezek a képek a sportnál többről szólnak: korhű dokumentumok, amelyek ábrázolják az adott időszak divatját is. A kiállított képeken látható például az atlétikai eseményeken és labdarúgó-mérkőzéseken telt házas Népstadion, a Csepel Vas- és Fémművek gyereknapi sportrendezvénye, az augusztus 20-i víziparádé dunai kajakosai, vagy a kilencedik kerület egyik terén sakkozó férfiak.

A kiállítás július 15-ig, keddtől szombatig 12 és 18 óra között ingyenesen látogatható.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik