„Jó érzés, ha a sport az élet minden pillanatának része” – Schmidt Ádám köszöntötte a Sportrádiót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2024.01.17. 11:39
null
Schmidt Ádám köszönetet mondott a rádiónak! (Fotó: Koncz Márton)
Ma kétéves a Sportrádió, amit Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntött a Sportreggel című műsorban.  

„Boldog születésnapot kívánok a Sportrádiónak! – kezdte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, aki minden hónap első hétfőjén személyesen is ellátogat a rádió stúdiójába a Sportreggelben – Nagyon nagy értéke a Sportrádiónak, hogy mindannyian azért dolgozunk, hogy minél több emberhez eljusson a sport. Ebben hatalmas segítséget nyújt a rádió!”

Schmidt Ádám ezt követően megemlítette, hogy milyen remek az évkezdet a magyar sport számára, hiszen januárban már vízilabdázóinknak szurkolhattunk az Európa-bajnokságon, három magyar teniszező is főtáblára jutott az Australian Openen, míg a kézilabda-válogatott csoportgyőztesként jutott középdöntőbe.

„Jó érzés, ha a sport az élet minden pillanatának része. Ebben szerintem a rádió fantasztikusan sokat segít mindannyiunknak, ezért köszönettel és hálával tartozok. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a rádió minél tovább fejlődjön!”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Nagyon nagy küzdelmet folytatunk a fiataloknál, hogy a virtuális tér helyett a valódi hús-vér közösséget válasszák

Egyéb egyéni
2025.09.28. 19:44

Schmidt Ádám: Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Egyéb egyéni
2025.09.26. 21:05

Díjátadó ünnepséget tartottak a Magyar Edzők Napja alkalmából

Egyéb egyéni
2025.09.25. 20:24

Sportoló Nemzet: családi nappal egybekötött program várja az érdeklődőket Sukorón

Egyéb egyéni
2025.09.23. 16:38

Átadták Magyarország első World Skate minősítésű gördeszkapályáját

Egyéb egyéni
2025.09.20. 15:58

Tokióban népszerűsítették a budapesti atlétikai világdöntőt

Atlétika
2025.09.11. 19:38

Elindult a Héraklész utánpótlás-nevelési program applikációja

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:36

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Tanév célja a közösségi sport fejlesztése

Egyéb egyéni
2025.09.08. 13:11
Ezek is érdekelhetik