Ismét Európa-bajnok férfi párbajtőrcsapatunk

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.22. 17:10
null
Férfi párbajtőrözőink az idén sem adták az aranyéremnél alább (Fotó: Action Images)
Jól zárult a magyar küldöttség számára a lipcsei vívó Eb, miután a Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Pádár Tamás összetételű, címvédő férfi párbajtőr-válogatottunk aranyéremmel zárt. A mieink a döntőben 45:39-re győzték le az ukránokat.
MOST SEM JÖTT ÖSSZE AZ ÉREM
Női kardcsapatunknak, csakúgy, mint 2008-ban és tavaly, most sem sikerült érmet szereznie. A Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna, Nagy Orsolya összeállítású csapat az elődöntőig hibátlanul menetelt, ott azonban 45:30-ra kikapott Ukrajnától, a bronzéremért rendezett összecsapáson pedig az olaszok nyertek 45:40-re.

Utólag el lehet mondani, hogy a mieink a negyeddöntőben izzadtak meg a legjobban a címvédés felé vezető úton, hiszen ekkor csak egy tussal, 36:35-re tudták legyűrni az oroszokat – a hosszabbításban Boczkó Gábor ért el egylámpás találatot.

Ehhez képest a négy között sima, 45:35-ös győzelem következett Svájc ellen, a döntőben pedig a házigazdákat legyőző Ukrajna várt a magyar csapatra. Elsőként Somfai Péter lépett pástra, és bár az első tust ő szerezte, végül 3:2-re elveszítette a Bogdan Nyikisin elleni párharcát.

Boczkó vívása után eggyel  már mi vezettünk, Imre Géza pedig 7:2-re hozta a Makszim Hvoroszt elleni három percet. Somfai tovább növelte előnyünket, Imre második színre lépésénél pedig már 22:12 volt ide. Nyikisin azonban visszahozta az ukránokat 25:22-re, így nem nyugodhattunk meg.

Szerencsére az ellenfél felzárkózásának Boczkó véget vetett (1:0-ra nyert a becserélt Igor Rejzlin ellen), Imre pedig újra a jobbik formáját vette elő, a Karucsenko elleni remeklése (6:0) után már ismét tekintélyes, tíztusnyi fórja volt a magyar csapatnak.

Az utolsó előtti párban Rejzlin ugyan jobb volt Somfainál, Boczkó azonban befejezte a munkát, megőrizte előnyünket, így a magyar csapat megvédte címét. A mostani csapatból Boczkó, Imre és Somfai tavaly is ott volt az aranyérmes csapatban, míg Rédli András helyén ezúttal Pádár Tamás szerepelt.

 "Az eredmények alapján talán úgy tűnhet, hogy az oroszok elleni mérkőzésünket leszámítva könnyű győzelmeket arattunk, de azért ez nem egészen így volt - mondta az MTI érdeklődésére Boczkó Gábor, aki a magyar válogatottból egyedüliként egyéniben is érmet szerzett, mégpedig ezüstöt. - Csak az izraeliekkel szemben volt egyszerű dolgunk, aztán az oroszokkal szemben már nagyon nem. Hol ez vezetett, hol az, végül +hirtelen halálban+ nyertünk. A svájciak és az ukránok ellen a menet közben összeszorgoskodott előnyünk kitartott a végéig, de ekkor is minden asszóban minden tusért meg kellett küzdenünk, végig nagyon oda kellett figyelnünk."      

VÍVÓ EB, LIPCSE
 FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT
DÖNTŐ  
Magyarország–Ukrajna 45:39
Somfai–Nyikisin 2:3 (2:3)
Boczkó–Karucsenko 4:2 (6:5)
Imre–Hvoroszt 7:2 (13:7)
Somfai–Karucsenko 7:5 (20:12)
Imre–Nyikisin 5:10 (25:22)
Boczkó–Rejzlin 1:0 (26:22)
Imre–Karucsenko 6:0 (32:22)
Somfai–Rejzlin 5:9 (37:31)
Boczkó–Nyikisin 8:8 (45:39)
   
KORÁBBAN
ELŐDÖNTŐ
Magyarország–Svájc 45:35
NEGYEDDÖNTŐ
Magyarország–Oroszország 36:35
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Izrael 45:30

 

ÉREMTÁBLÁZAT 
  arany ezüst  bronz
Olaszország 5 2 3
Oroszország 2 4 4
Németország 1 2 3
Ukrajna 1 2 1
Lengyelország 1 1 1
MAGYARORSZÁG 1 1
Franciaország 1 3
Nagy-Britannia 2
Izrael 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik