- Utolsó módosítás:
- 2011-09-11 00:14:08
A Boczkó, Imre, Somfai, Pádár összetételű válogatott 45:39-re nyert a döntőben Ukrajna ellen
Ismét Európa-bajnok férfi párbajtőrcsapatunk
Jól zárult a magyar küldöttség számára a lipcsei vívó Eb, miután a Boczkó Gábor, Imre Géza, Somfai Péter, Pádár Tamás összetételű, címvédő férfi párbajtőr-válogatottunk aranyéremmel zárt. A mieink a döntőben 45:39-re győzték le az ukránokat.
![]() |
| Férfi párbajtőrözőink az idén sem adták az aranyéremnél alább (Fotó: Action Images) |
| Női kardcsapatunknak, csakúgy, mint 2008-ban és tavaly, most sem sikerült érmet szereznie. A Benkó Réka, Pető Réka, Várhelyi Anna, Nagy Orsolya összeállítású csapat az elődöntőig hibátlanul menetelt, ott azonban 45:30-ra kikapott Ukrajnától, a bronzéremért rendezett összecsapáson pedig az olaszok nyertek 45:40-re. |
Utólag el lehet mondani, hogy a mieink a negyeddöntőben izzadtak meg a legjobban a címvédés felé vezető úton, hiszen ekkor csak egy tussal, 36:35-re tudták legyűrni az oroszokat – a hosszabbításban Boczkó Gábor ért el egylámpás találatot.
Ehhez képest a négy között sima, 45:35-ös győzelem következett Svájc ellen, a döntőben pedig a házigazdákat legyőző Ukrajna várt a magyar csapatra. Elsőként Somfai Péter lépett pástra, és bár az első tust ő szerezte, végül 3:2-re elveszítette a Bogdan Nyikisin elleni párharcát.
Boczkó vívása után eggyel már mi vezettünk, Imre Géza pedig 7:2-re hozta a Makszim Hvoroszt elleni három percet. Somfai tovább növelte előnyünket, Imre második színre lépésénél pedig már 22:12 volt ide. Nyikisin azonban visszahozta az ukránokat 25:22-re, így nem nyugodhattunk meg.
Szerencsére az ellenfél felzárkózásának Boczkó véget vetett (1:0-ra nyert a becserélt Igor Rejzlin ellen), Imre pedig újra a jobbik formáját vette elő, a Karucsenko elleni remeklése (6:0) után már ismét tekintélyes, tíztusnyi fórja volt a magyar csapatnak.
Az utolsó előtti párban Rejzlin ugyan jobb volt Somfainál, Boczkó azonban befejezte a munkát, megőrizte előnyünket, így a magyar csapat megvédte címét. A mostani csapatból Boczkó, Imre és Somfai tavaly is ott volt az aranyérmes csapatban, míg Rédli András helyén ezúttal Pádár Tamás szerepelt.
"Az eredmények alapján talán úgy tűnhet, hogy az oroszok elleni mérkőzésünket leszámítva könnyű győzelmeket arattunk, de azért ez nem egészen így volt - mondta az MTI érdeklődésére Boczkó Gábor, aki a magyar válogatottból egyedüliként egyéniben is érmet szerzett, mégpedig ezüstöt. - Csak az izraeliekkel szemben volt egyszerű dolgunk, aztán az oroszokkal szemben már nagyon nem. Hol ez vezetett, hol az, végül +hirtelen halálban+ nyertünk. A svájciak és az ukránok ellen a menet közben összeszorgoskodott előnyünk kitartott a végéig, de ekkor is minden asszóban minden tusért meg kellett küzdenünk, végig nagyon oda kellett figyelnünk."
| FÉRFI PÁRBAJTŐR, CSAPAT | |
| DÖNTŐ | |
| Magyarország–Ukrajna 45:39 | |
| Somfai–Nyikisin | 2:3 (2:3) |
| Boczkó–Karucsenko | 4:2 (6:5) |
| Imre–Hvoroszt | 7:2 (13:7) |
| Somfai–Karucsenko | 7:5 (20:12) |
| Imre–Nyikisin | 5:10 (25:22) |
| Boczkó–Rejzlin | 1:0 (26:22) |
| Imre–Karucsenko | 6:0 (32:22) |
| Somfai–Rejzlin | 5:9 (37:31) |
| Boczkó–Nyikisin | 8:8 (45:39) |
| KORÁBBAN | |
| ELŐDÖNTŐ | |
| Magyarország–Svájc 45:35 | |
| NEGYEDDÖNTŐ | |
| Magyarország–Oroszország 36:35 | |
| NYOLCADDÖNTŐ | |
| Magyarország–Izrael 45:30 | |
| arany | ezüst | bronz | |
| Olaszország | 5 | 2 | 3 |
| Oroszország | 2 | 4 | 4 |
| Németország | 1 | 2 | 3 |
| Ukrajna | 1 | 2 | 1 |
| Lengyelország | 1 | 1 | 1 |
| MAGYARORSZÁG | 1 | 1 | – |
| Franciaország | 1 | – | 3 |
| Nagy-Britannia | – | – | 2 |
| Izrael | – | – | 1 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 02:21 Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- 00:31 NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- 23:45 Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- 23:21 Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- 23:15 Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- 23:09 Futsal Eb: a házigazda horvátok hetesekkel győztek Ukrajna ellen
- 22:53 Premier League: nem született gól a Liverpool-Tottenhamen
- 22:53 Primera División: a Granada meglepte a Málagát hazai pályán
- 22:06 Bundesliga 2.: Királyék Lauth duplájával győztek a Cottbus ellen
- 21:31 Laureus-díj: Djokovics, Cheruiyot és a Barca nyerte el a sportolói Oscar-díjat
- 21:27 Newcastle: a klub 12 fiataltól, köztük Kádár Tamástól, megválhat - sajtóhír
- 21:13 Sevilla: ahogy várható volt, Michel vette át az andalúz csapat irányítását
- 21:00 Premier League: Liverpool-Tottenham élőben az NSO-n!
- 20:55 Euro 2012: a 16 résztvevőből 13 Lengyelországban száll meg
- 20:55 Bolton: Bogdánon és Ngogon kívül mindenki alulteljesített - Owen Coyle
- Küzdelmes meccsen ikszelt a Pool a Tottenhammel
- Felkészülés: az FTC Lisztes bombagóljával nyert a Vasas ellen Detroitban
- NS: Lázár Bence és a felállva ünneplő közönség; mi is az a tértölelő indítás? - kedd
- Videó: egy macska látogatta meg a Liverpool-Tottenham meccset
- A sorcsere után nagy figyelem irányul a Toro Rossóra
- Lunde Haraldsen: Nem hoztuk a legjobb formánkat
- Ibrának a Juve elleni rangadóba kerülhet a pofon
- Oroszország: Dzsudzsákról vitáztak a Dinamo vezetői, Podolski is képben volt
- Rooneynak már kész frizurája van a hajbeültetés után - képek!
- Az ultraszexi Adriana Lima, testfestő Danica Patrick és 10 másik reklám a Super Bowlról - videók!
- Futsal NB I: négygólos hátrányt ledolgozva 9-8-ra nyert a Gödöllő
- Guardiola: Már a legrosszabbra gondoltam
- Ferguson: Chicharitónak kezdenie kellett volna
- Szőke hurrikán - avagy nem csak a pasik tudnak motorozni
- Genk: Köteles állapota javul, vidám hangulatban osztogatta az aláírásokat
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt






