Gyász: elhunyt B. Nagy Zoltán, a Nemzeti Sport volt munkatársa

Ahogyan magázódtál a „munkatársaiddal”, a többi önkéntes futballőrülttel.

Ahogyan minden lazaságod és az elmaradhatatlan boros kólák mellett összefogtad, megtervezted, megírtad, betördelted újra és újra az egész újságot.

Ahogyan lelkesedni tudtál a női fociért (tizenévesen a legenda szerint átszöktél a határon egy válogatott meccs kedvéért).

Ahogyan a legélesebb helyzetben megőrizted a nyugodt, folyton kissé ironikus, sőt cinikus alapállásod és persze a jókedved a pályán és azon kívül is.

Ahogyan finoman megkülönböztetted játékvezetői (Nagy II Zoltán) és újságírói (B. Nagy Zoltán) énedet – mindkét területen sokat lehetett tanulni tőled.

Ahogyan berendezted az életedet az amatőr és női foci, a Fradi (már örökké a kilencvenes évek elejének hivatalos szereléséből valahogy hozzád kerülő rövidnadrágban látlak, ha eszembe jutsz), a snapszer, a bulik, a mindenkori szerkesztőség zárt sokszögében, s ahogyan nem tudott senki és semmi kibillenteni ebből a nem is sokszögű, hanem inkább tökéletesen kerek világodból. Ahogyan szerintem egész életedben nem csináltál semmi olyat, amihez nem volt kedved.

Ahogyan hetente összeraktad a megyei mellékletet az NS szerkesztőségében, aztán ahogyan nem leplezett keserűséggel áll máig a Facebook-adatlapodon, hogy „Nemzeti Sport – már csak külsős munkatárs”.

Ahogyan jellegzetes hangsúllyal mondod, a klaviatúrából fel sem pillantva a Budapesti Foci Curia utcai szerkesztőségében vagy egy negyedszázada: „Szöllő úr, mikorra remélhetjük az anyagot?”

Az mind nagyon hiányzik majd.

Méghozzá nagyon sokunknak, hiszen – talán ezt nem is tudtad – Téged mindenki szeretett.

Ég veled, Zoli!

Szöllősi György