Gyász: a szeretet jegyében – eltemették Tass Olgát

A ravatalon Tass Olga fotója fogadta az olimpiai bajnok tornász temetésére érkezőket, a 91 éves korában elhunyt sportoló fényképe maga a kedvesség, az arcán az utánozhatatlan mosollyal, amely mindenkit arra emlékeztet – tudom, elcsépelt szavak ezek –, hogy az élet szép.

A Himnusz hangjai után kezdődő katolikus gyászszertartáson a búcsúztató pap hangsúlyozta, aki győz az életben, győz a halálban is. Felidézte a helsinki játékokon egymásra találó pár, a szintén olimpiai bajnok vízilabdázó, Lemhényi Dezső és Tass Olga házasságát, kiemelve:  „Nem kell sok a boldogsághoz, csak egy kis szeretet.”

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azzal kezdte a beszédét, hogy   „mindannyiunk Olgi nénijét búcsúztatjuk, áradt belőle a derű, szebbé vált tőle a napunk. (...) A négy olimpiát is megjáró tornász maga volt a testet öltött művészet, ami a legnagyobbak sajátja.”   Az 1956-ban olimpiai bajnok kéziszercsapat többi tagjára is utalva megjegyezte: „Nem csupán az eredményeikkel vívtak ki tiszteletet, hanem ahogyan elérték azokat.”

Felidézte a melbourne-i olimpia izgalmas pillanatait is: Tass Olga egy nappal a szőnyegre lépés előtt egy kávézóban elvesztette nemzeti színű szalagját, és másnap Székely Évával hiába ment vissza megkeresni, nem került elő. Végül egy szivárványszínűvel mutatta be a gyakorlatot, ezt az edző, a technikai bizottság tagja, Nagy Jenőné, Vali néni előre közölte, s amikor megkérdezték, az egyik szalag miért ilyen színű, azt válaszolta, a szivárvány a remény jelképe, a reményé, hogy Magyarország az igazi szabadságot is elnyerheti.

Ami a tornász ars poeticáját illeti, a Nemzeti Sportnak egy interjújában kifejtette:  „Én mindig úgy fogtam fel, hogy a legjobbat akartam kihozni magamból, aztán kiderült, ez mire volt elég.”    Nos, versenyzőként olimpiai arany-, ezüst- és bronzéremre, vb-első és vb-második helyezésre, míg a szőnyeg mellett mesteredzői címig vitte, tevékenykedett az Ú. Dózsánál, a Vasasnál, a Honvédnál, a magyar és a francia válogatottnál is. De nemzetközi versenybíróként is elismert volt, szakmai publikációi jelentek meg. Szó esett arról, hogy még 90 éves kora felett is az egyik budai közösségi házban különböző korú hölgyeknek órákat tartott, vallva, hogy  „a sport igazi értéke, hogy a tréningek nemcsak a fizikumot edzik, hanem az akaratot is”.

A 90. születésnapja alkalmából adott interjújában elmondta, végre megtudta, kik a szépkorúak, majd arra a felvetésre, hogy kimaradt-e valami az életéből, mosollyal az arcán viccesen azt mondta:   „Most, hogy szépkorú lettem, úgy tűnik, mintha nem lettem volna fiatal.”

A csapattárs szavaival búcsúzunk Tass Olgától: a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja születésnapi ünnepségén az azóta már elhunyt Köteles Erzsébet videoüzenetben gratulált, kiemelve, hogy a      „szeretetnél nincs nagyobb összetartó erő”.