Gyász: 101. évében meghalt a legidősebb olimpiai bajnok

MTI MTIMTI MTI
2018.02.26. 11:34
null
Sir Durward Knowles egy tavaly őszi felvételen <br />(Fotó: bahamas.gov.bs)
Életének 101. évében elhunyt a bahamai Sir Durward Knowles, aki csaknem két éven keresztül volt a legidősebb élő olimpiai bajnok. Halálával a nyári játékok bajnokai között jelenleg a 97 esztendős Keleti Ágnes a legidősebb.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal hétfői tájékoztatása szerint az olimpiai és világbajnok vitorlázó a múlt hét elején került kórházba, és szombaton veseelégtelenségben hunyt el.

Sir Durward Knowles 1917. november 2-án született Nassauban. Nyolc olimpián vett részt, legutóbb 1988-ban Szöulban, amikor a megnyitón ő vitte a bahamai zászlót.

Első olimpiáján, 1948-ban, Londonban még brit színekben indult, azonban nyolc évvel később, Melbourne-ben már a bahamai csapat tagjaként lett bronzérmes Csillaghajóban. Szülőhazája első olimpiai érmét szerezte Sloan Farrington társaként. Tokióban – már Cecil Cooke-kal – ugyancsak abban a hajóosztályban olimpiai aranyérmes lett.

Knowles előtt Tarics Sándor volt a legidősebb élő olimpiai bajnok, a magyar vízilabdázó 102 évesen, 2016 májusában hunyt el.

Jelenleg a 97 éves Lydia Wideman a legidősebb olimpiai bajnok, a finn síelőnő mintegy nyolc hónappal született korábban, mint az ötszörös aranyérmes tornász Keleti Ágnes.

A legidősebb élő olimpiai érmes a 98 éves svéd atléta, Folke Alnevik, a legidősebb élő olimpikon a 103 éves amerikai kajakos, John Lysak.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
3 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51