Golf: Tiger Woods visszavette trónját, két év után ő a király

Vágólapra másolva!
2013.03.25. 19:39
null
Tiger Woods 887 nap után került vissza a golfvilágranglista tetejére (Fotó: Action Images)
Tiger Woods megnyerte a magyar idő szerint hétfő este véget érő floridai PGA-golfversenyt, az Arnold Palmer Invitationalt, ami azt jelenti, hogy több mint két év után újra átvette a profi golfozók világranglistájának első helyét.

 

Tiger Woods 1997 nyara és 2010 ősze között kisebb megszakításokkal 624 héten keresztül vezette a golfozók világranglistáját, ám karrierje súlyos törést szenvedett, és félő volt, sohasem lesz a régi.

A korábbi ikon 2009 őszétől magánéleti válsága révén került a lapok címoldalára: sorozatos házasságtörései napvilágra kerülte után hosszú hónapokat kihagyott, s miután visszatért a pályára, nyoma sem volt a korábbi koncentrált játékának, ráadásul sérülések is hátráltatták.

Woods 2009 szeptembere és 2012 márciusa között egyetlen versenyt sem nyert meg az amerikai körversenyen – a rossz széria éppen Arnold Palmer tavalyi tornáján tört meg. Woodsnak azóta a mostani a hatodik amerikai diadala, az idén négy versenyéből már a harmadikat nyerte meg (az egyik világbajnoki verseny volt) – azaz úgy fest, minden szempontból a csúcson van ismét.

Vasárnap egy heves széllel érkező vihar tette az utolsó kísérletet arra, hogy megakadályozza őt 77. PGA Tour-győzelmében. A verseny egy napot csúszott, Woodsot azonban ez nem törte meg: az utolsó fordulóban öt birdie-t ütve maga mögött tartotta legközelebbi üldözőjét, az angol Justin Rose-t, és tornagyőzelmével átvette a világranglista első helyét az északír Rory McIlroytól.

Egy PGA-rekord is színesítette a diadalt: Woods nyolcadik alkalommal nyerte meg az orlandói versenyt, amivel beállította a néhai Sam Snead rekordját – eddig ő volt az egyetlen golfozó, aki nyolcszor meg tudta nyerni ugyanazt a versenyt (Greater Greensboro Open).

Woods következő célja nem lehet más, mint hogy a két hét múlva sorra kerülő Mastersen véget vessen egy öt esztendeje tartó rossz sorozatnak: a 2008-as US Open óta nem tudta megnyerni az év négy kiemelt (major) versenyének egyikét sem.

A HÉTVÉGE TOVÁBBI TORNAGYŐZTESEI
A thaiföldi Kiradech Aphibarnratból rengeteget kivett a rossz, esős időjárás és a sorozatos játékfelfüggesztések miatti idegeskedés, de végül sikerült megőriznie együtésnyit az előnyéből, és megnyerte a kényszerből egy fordulóval megrövidített, 54 lyukas Malajziai nemzetközi bajnokságot. A verseny az EPGA idei programjának is része, így a 23 éves thaiföldi immár elmondhatja magáról: van tornagyőzelme az első számú európai sorozatban is.

A spanyol Beatriz Recari három fordulót bogey nélkül teljesített a hölgyek hét végi kaliforniai versenyén, és bár az utolsóban ez nem sikerült neki, a második playoffszakaszon kiharcolta a győzelmet. A 25 éves pamplonai hölgy a második diadalát könyvelte el az LPGA Touron. A mezőnyben ott volt a friss világelső Stacy Lewis is, aki háromütésnyi lemaradással holtversenyben a kilencedik lett.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
ARNOLD PALMER INVITATIONAL PRESENTED BY MASTERCARD, ORLANDO
(Bay Hill Club & Lodge). A pénzdíj: 6.2 millió dollár. A pálya hossza: 6749 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Tiger Woods (amerikai) 275 ütés (69, 70, 66, 70)
2. Justin Rose (angol) 277 (65, 70, 72, 70)
3. Mark Wilson (amerikai) 280 (71, 68, 70, 71)
Keegan Bradley (amerikai) 280 (74, 69, 66, 71)
Gonzalo Fernández-Castano (spanyol) 280 (69, 71, 68, 72)
Rickie Fowler (amerikai) 280 (73, 67, 67, 73)

EURÓPAI PGA-KÖRVERSENY
MAYBANK MALAYSIAN OPEN, KUALA LUMPUR
(Kuala Lumpur G&CC). A pénzdíj: 2.75 millió dollár. A pálya hossza: 6372 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Kiradech Aphibarnrat (thaiföldi) 203 ütés (65, 68, 70)
2. Edoardo Molinari (olasz) 204 (66, 71, 67)
3. Anders Hansen (dán) 205 (66, 73, 66)
4. Victor Dubuisson (francia) 206 (67, 69, 70)
Charl Schwartzel (dél-afrikai) 206 (67, 68, 71)

AMERIKAI NŐI KÖRVERSENY (LPGA TOUR)
KIA CLASSIC, CARLSBAD
(Aviara Golf Club). A pénzdíj: 1.7 millió dollár. A pálya hossza: 6029 méter; a pályán elvárt ütésszám (par): 72
AZ ÉLCSOPORT
1. Beatriz Recari (spanyol) 279 ütés (69, 67, 69, 74) – rájátszás után
2. Kim In Kjung (dél-koreai) 279 (71, 67, 70, 71)
3. Pornanong Phatlum (thaiföldi) 280 (75, 68, 69, 68)
Mo Martin (amerikai) 280 (69, 71, 71, 69 )
Cristie Kerr (amerikai) 280 (70, 68, 71, 71)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik