Golf: Rózsa Csilla elképesztően jó eredményt ért el Marokkóban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.20. 21:06
null
Rózsa Csilla (Fotó: Mirkó István – archív)
Rózsa Csilla nagyszerű szombati teljesítménye révén a 18. helyen várja az utolsó, döntő fordulót a női golfozók első számú európai körversenyének (LET) szezonvégi, marokkói kvalifikációs viadalán (Lalla Aicha Tour School Final), amelyen a jövő évi profi versenyzői kártyáért folyik a harc.

A viadal honlapja szerint a 18. születésnapjához közelítő Rózsa Csilla szombaton a második legjobb eredménnyel, 66 ütéssel teljesítette a 18 szakaszos pályát – csak a 22 éves namíbiai Bonita Bredenhann (63) volt jobb nála a 118 tagú mezőnyben.

Rózsa három forduló után a 47. helyen állt, de a négy selejtező forduló végi 286 (74, 71, 75, 66) ütése már holtversenyben a 18. helyre jogosítja. Az angol Georgia Hall nagyon elhúzott (274), mögötte négy játékos következik 280-nal.

„Egyéni legjobb!! – írta Facebook-oldalára Csicsi. – Ma reggel felkeltem, és elhatároztam, hogy ma csak élvezni fogom a játékot, ütni mindent. Nos, ez bevált, remek nap volt, és nagyon élveztem! Magabiztosan ütöttem a labdát, és hét (!) birdie is a lyukba pottyant. Ez azt jelenti hogy megvan a cut, szóval holnap még egy nap! A zárókör a Samanah Golf Clubban lesz. Nagyon-nagyon szorítsatok!”

A vasárnapi záró napon dől el, hogy Rózsa meg tudja-e szerezni a szinte minden 2015-ös LET-versenyen részvételi lehetőséggel kecsegtető 8a besorolást, a versenykiírás szerint ehhez az első 30-ban kell végeznie (a 8b már az övé azzal, hogy túljutott a cuton, és ott lesz a hatvan versenyzőt felvonultató döntőben).

A megfelelő kártya birtokában a fiatal magyar játékos jövőre profiként szerezhet világranglistapontokat a riói olimpiai részvételért folyó versengésben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik