Golf: német siker és „bunkerbaki” a PGA Championshipben

Vágólapra másolva!
2010.08.16. 10:12
Címkék
A német Martin Kaymer nyerte a profi golfozók idei negyedik s egyben utolsó Major-tornáját, az egyesült államokbeli Sheboyganban rendezett 7.5 millió dollár összdíjazású PGA Championshipet, amely végjátéka miatt hosszú ideig ad majd beszédtémát szakértőknek és rajongóknak egyaránt.

A 25 éves játékos szétütésben nyerte meg a négy nap során végig kiélezett versenyt, amely azonban nem a pályafutása első US PGA-tornagyőzelmét arató győztesről vagy a nagy csatáról, de nem is a 28. helyen végzett Tiger Woods újabb mélyrepüléséről marad emlékezetes.

A vasárnapi utolsó, 18. lyukon ugyanis olyan történt, ami szinte sohasem szokott: miután az amerikai Dustin Johnson öt ütésből befejezte a pályát és már készülhetett a rájátszásra a bajnoki címért Kaymerrel és Bubba Watsonnal, szóltak neki, hogy egy hiba miatt két ütés büntetést kapott.

Johnson a szakasz második ütésénél került bajba, mert a pálya fő vonaláról kissé lecsúszott labdáját egy tenyérnyi homokról úgy ütötte el, hogy előtte az ütőjét letette a földre. A szabályok szerint a mesterséges akadályokból, bunkerekből csak úgy lehet ütni, hogy a játékos előtte semmilyen módon nem vizsgálhatja meg a talajt, nem érintheti meg, és nem is teheti rá az ütőjét.

Az amerikai golfozót lesújtotta a büntetés, és rögtön bement egy közvetítőkocsiba, ahol visszanézte az esetet, majd elismerte, hogy letette ütőjét, ugyanakkor elmondta, eszébe sem jutott, hogy az a kis homokos felület, ahonnan üt, egy bunker lenne. Johnson végül beletörődött a büntetésbe, s végül az ötödik helyen végzett.

Bernhard Langer után Kaymer a második német, aki Major-tornán diadalmaskodott, és sikeréért 1.35 millió dollárt kapott.

PGA-BAJNOKSÁG, SHEBOYGAN (WISCONSIN, EGYESÜLT ÁLLAMOK) 
VÉGEREDMÉNY
1. Martin Kaymer (német) 277 ütés (72, 68, 67, 70) – szétütésben
2. Bubba Watson (amerikai) 277 (68, 71, 70, 68)
3. Zach Johnson (amerikai) 278 (69, 70, 69, 70) és
   Rory McIlroy (brit) 278 (71, 68, 67, 72)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik