Golf: a lányok ezüstérmesek az EORV-n, Rózsa különdíjas

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 18:06
A magyar lánycsapat szoros küzdelemben a második helyen zárt a Máriavölgyben rendezett Európai Olimpiai Reménységek golfversenyén. A vasárnapi záró napon az együttes 3–2-es vereséget szenvedett a szlovákoktól, mindez pedig azt jelentette, hogy holtversenyben az első helyen végzett a favorit cseh csapattal. A torna kiírása alapján ilyenkor a győztes mérkőzések száma dönt, ez pedig a cseheknek kedvezett.

 

Kiegyenlített volt a küzdelem a fiúk mezőnyében, az első helyet itt is a cseh válogatott szerezte meg, a másodikon a szlovén, a harmadikon pedig a szlovák csapat végzett. A magyar junior fiú válogatott ötödik lett.

A versenyen hét ország legjobb 17 éven aluli játékosai mérték össze tudásukat, a házigazda magyar csapat mellett a cseh, a szerb, a szlovák, a szlovén, az osztrák és az orosz együttes versenyzett hat-hat fős fiú- és lánycsapattal.

A legjobb lánygolfozó címet Rózsa Csilla kapta, a fiúk közül a szlovén Zan Luka Stirn bizonyult a mezőny legjobbjának.

„Mindkét juniorválogatottunk kiválóan szerepelt, elértük a kitűzött célunkat, elégedett vagyok, hiszen a lányok és a fiúk is jelentősen javítottak a tavaly elért eredményükön” értékelt Sugár András, a Magyar Golfszövetség elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik