Fradi Fair Play Díj: idén Szirmák és Mándli kapott elismerést

MTI MTIMTI MTI
2018.11.29. 20:02
Másodszor adták át a Fradi Fair Play Díjakat, amelyeket idén Mándli Fanni, a zöld-fehér klub 12 éves triatlonistája és Szirmák Botond, az egyesületet több projektben is támogató Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke vehetett át a csütörtöki gálán.
Bácsi Péter adta át az egyik díjat Mándli Fanninak (Fotó: Földi Imre)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Bácsi Péter adta át az egyik díjat Mándli Fanninak (Fotó: Földi Imre) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

 

Az Elek Gyula Arénában megtartott eseményen Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a Ferencváros 2017-ben, a honi sportegyesületek közül elsőként hozta létre a klub fair play bizottságát.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója azt mondta, hogy idén háromszor annyi jelölés érkezett, mint tavaly. Hangsúlyozta, ez is azt bizonyítja, sikerült hagyományt teremteniük, majd megállapította, hogy a klubnál a díj létrehozása óta elkezdtek a fair playről beszélgetni, az edzők és a szülők ebből a szempontból is figyelik már a gyerekeket.

„A győzelemnél csak egy dolog fontosabb, az út, ahogyan eljutsz odáig. Az is lényeges, hogy a győzelmet sportszerűen, tiszta eszközökkel, becsületesen érjük el” – hangoztatta Nyíri Zoltán.

„Az Igazi Zöld-fehér Hős” elismerést Mándli Fanni triatlonista érdemelte ki, aki júliusban a veresegyházi aquatlon országos bajnokságon a verseny elején komoly lábsérülést szenvedett, de csapattársaira is gondolva nem adta fel a küzdelmet, és végigúszta, majd lefutotta a távot. Fanni díjazásához hozzájárult az is, hogy példamutató magatartás, a sporthoz és a klubjához való kiemelkedően pozitív hozzáállás jellemzi.

A „Fradi Szív” kategóriában elismert Szirmák Botond gyerekkora óta Fradi-szurkoló, és a Provident vezérigazgatójaként több projektben is támogatta a klubot. Az indoklás szerint így valósulhatott meg a Népligeti Sportközpontban a Provident Park, valamint egy parkoló. Ugyancsak neki és cégének köszönhető, hogy a klub faültetésbe kezdhetett, továbbá hogy a Groupama Aréna mellett egy másik, mozgássérültek számára kialakított parkoló is épült.

Az elismeréseket több száz fiatal ferencvárosi sportoló jelenlétében megtartott gálán Bácsi Péter világbajnok birkózó, a Fradi Fair Play Bizottság társelnöke adta át.

Legfrissebb hírek

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43

Robbie Keane: Kiválóak voltunk, de még csak a párharc felénél járunk

Európa-liga
2026.03.13. 00:42
Ezek is érdekelhetik