MTI 2020.08.05 17:48 Frissítve: 2020.08.05 17:56

FISU: budapesti központtal rendezik meg a világfórumot

A Testnevelési Egyetem ad otthont a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) online hallgatói világfórumának, amelyre augusztus 12. és 14. között kerül sor.

 

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerdai sajtóközleménye szerint hat kontinensről és 93 országból már 1245-en regisztráltak a rangos eseményre, amelyet a koronavírus-járvány miatt idén csak virtuális módon tudnak megrendezni. A nyitóünnepségen beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, és Oleg Maticin, a FISU elnöke.

Kiss Ádám, a MEFS elnöke elmondta, két évvel ezelőtt pályázaton nyerték el a rendezési jogot, és ha idén lemondták volna az eseményt, legközelebb egész biztosan más kapta volna meg, amit nem akartak megkockáztatni.

„Nem tartok attól, hogy a digitális jelleg hátrányt jelent majd, hiszen a járvány kitörése óta hozzászokhattunk, hogy a korábban valós térben és időben rendezett események jelentős része most virtuálisan zajlik. Egyetlen gondunk, hogyan tudjuk egyszerre kielégíteni a rengeteg jelentkező igényét”
– magyarázta a professzor.

Mocsai Lajos rektor kifejtette, hogy a Testnevelési Egyetem még sosem rendezett a kibertérben ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, ami izgalmas kihívás elé állítja az intézményt.

„A koronavírus-járvány miatt kényszerhelyzetben vagyunk, de a Testnevelési Egyetem, mint ahogy az oktatásban, úgy a fórummal kapcsolatban is vállalta a gyors átállást. Külön öröm, hogy a FISU világfórum nyitónapján tartják a MEFS éves közgyűlését, így a két rendezvény ráirányítja a figyelmet a hazai és a nemzetközi egyetemi sport fontosságára”
– vélekedett.

Gál András Levente, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által irányított Digitális Jólét Program szakmai vezetője közölte, munkatársai a szervezők szakmai partnereként szaktudásukkal a rendezvény virtuális térben való izgalmas és látványos megjelenítésében, fiatalos, a hallgatói érdeklődést felkeltő gamification (játékelemek alkalmazása az élet játékon kívüli területein) kialakításában, valamint a digitális sportkérdések terítékre kerülésében játszanak közre.

2020.09.21 11:36:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A helyi lapok pedig nem válogattak a címekben:     „A sport megcsúfolása”, „Merénylet a versenyzők ellen”.

2020.09.20 21:45:37

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Az emberiséget sakkban tartó koronavírus-járvány miatt orvosilag ellenjavallt a meccsek előtti és utáni kézfogás is.

2020.09.17 21:41:59

Egyéb egyéni CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sportújságírónak lenni jó. Sok fiatal álma, kevesebbek álmának beteljesülése. Olyan tevékenység megélése, ahol napjaink agyonszabályozott világában is hőstettek zajlanak, diadalmaskodni lehet, vagy felállni a térdre kényszerítettség állapotából.

2020.09.17 00:14:12

Egyéb egyéni MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Minden életútnak van tanulsága, „mónapistáé” elsődlegesen az, hogy az embernek meg kell találnia a helyét a világban, s ott megtenni a lehető legtöbbet. Nagy formátumú ember volt, ifjan s később idősebben, bölcsebben is.