Ferencváros: lemondott Kovács Miklós, a zöld-fehér klub elnöke

2011.02.14. 20:36
null
Kovács Miklós rövid ideig volt az FTC elnöke (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Kovács Miklós megnövekedett üzleti elfoglaltságára hivatkozva hétfőn lemondott a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjáról.

„Kovács Miklós az elnökség tagja marad, és lehetőségei szerint továbbra is mindent meg fog tenni a klub sikereiért. A távozó elnök köszönetét fejezte ki azért a megtisztelő lehetőségért, hogy az elmúlt időszakban a Fradi gyarapításán dolgozhatott" – olvasható az egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.

A klub elnöksége hamarosan rendkívüli ülésen dönt az új elnök személyéről.

Kovács Miklóst először tavaly augusztus 17-én választották meg elnöknek, azt követően, hogy Rieb György szintén megnövekedett üzleti elfoglaltságaira hivatkozva lemondott posztjáról. Kovács szeptember 24-én lemondott, mivel fontosnak tartotta, hogy ne egy másfél éves időszakkal gazdálkodó, hanem egy négy évre szóló mandátummal rendelkező vezető testület irányítsa a klubot.

Az FTC kézilabdacsarnokában 2010. november 2-án megtartott közgyűlésen – amelyen 256-an szavaztak – tízen pályáztak az elnökségi helyekre, közülük kilencen kerültek be a testületbe. Ezt követően a már újonnan megválasztott elnökségi tagok titkos szavazással választották meg Kovács Miklóst elnöknek.

Az alelnök Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester lett. A vezetőségbe bekerült egy másik kormánypárti politikus, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója is. Az elnökség további tagjai: Springer Miklós, Sike András, Rieb György, Farkas József, Al-daadu Muhanned és Kökény Beatrix.

Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
18 perce

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
30 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
36 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
51 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
1 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája