Fair play: az olimpiai bajnokot és a rovatvezetőnket is díjazták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.08. 20:50
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának életműdíját idén Fábián László kajakedző kapta, aki Urányi Jánossal kettesben a sportág első magyar olimpiai címét nyerte. A sportszerű cselekedet kategóriában fair play trófeát ítéltek oda Nagy Lászlónak, az MVM Veszprém kézilabdázójának.

A szerdai esti díjátadó ünnepségen Szabó Tünde sportállamtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, a díjazottak a sport legjobb nagykövetei, akiket példaként lehet állítani a társadalom elé.

Kamuti Jenő, a nemzetközi és a magyar fair play bizottság elnöke beszédében a fair-play meghatározásakor Juan Antonio Samaranchot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egykori elnökét idézte, aki szerint „fair play nélkül nincs sport, s sportszerű az, aki tisztességesen készül és becsületesen versenyez”.

Az életműdíjas Fábián László az elhangzott méltatás szerint pályafutását versenyzőként, majd edzőként is végig a sportszerűség jellemezte. Huszonháromszoros magyar bajnok, a világ- és Európa-bajnokságokon összesen 16 érmet nyert, versenyzői kiemelkedő eredményeket értek el az olimpiákon és világbajnokságokon, tanítványa volt többek közt a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott szövetségi edzője is. Fábián László egészségi állapota miatt nem tudott személyesen jelen lenni, így a díjat unokája társaságában Vaskuti István vette át.

Nagy László azzal érdemelte ki az elismerést, hogy a Pick Szeged elleni tavalyi bajnoki döntőn az utolsó veszprémi támadás helyett korábbi szegedi csapattársa, Vadkerti Attila kezébe adta a labdát, a veszprémiek pedig nem védekeztek, hanem hagyták, hogy a búcsúmérkőzésén szereplő játékos dobjon egy gólt. A szerbek elleni világbajnoki selejtezőre készülő kézilabdázó nem tudott megjelenni az eseményen.

„A sport szolgálatában" kategóriában trófeát vehetett át Nádas Pál önkéntes kutató, a Magyar Paralimpiai Bizottság Hagyományőrző Bizottságának elnöke, a szervezet korábbi elnöke, akinek az indoklás alapján elévülhetetlen érdemei vannak a fogyatékosok integrálásában az épek társadalma felé.

„A fair play eszméjének népszerűsítése" kategóriában trófea kitüntetésben részesült Malonyai Péter sportújságíró, a Nemzeti Sport rovatvezetője, aki a méltatás szerint írásaiban mindig az események korrekt bemutatására törekszik, humánus szemlélettel, tárgyilagosan, de mindig a fair play szellemében.

Fair play diplomát kapott sportszerű cselekedetéért Orosz Beáta gyorskorcsolyázó; Ráczkó Gitta úszó, Barcelona paralimpiai bajnoka; Csoknyai László cselgáncsozó; a sport szolgálatában végzett tevékenységéért Bartalos Béla 325-szörös válogatott kézilabdakapus; a fair play eszméjének népszerűsítéséért első határon kívüli díjazottként Rácz Katalin, a Szlovák Olimpiai Akadémia elnökségének tagja; valamint a magyar és lengyel jégkorong válogatott szurkolótábora.

Különdíjat ítéltek oda Sárosi Laura tollaslabdázónak, aki egy olimpiai kvalifikációs tornán a váltócipőjét odaadta az ellenfelének.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik