Evezős-vb: Galambos Péter bronzérmes lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 09:10
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter pénteken bronzérmet szerzett a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a 26 éves váci sportoló jó kezdés után szinte végig a harmadik pozícióban haladt, s a hajrában is sikerült megőriznie ezt a helyet. A győzelmet – címét megvédve – a dán Henrik Stephansen szerezte meg a világ idei legjobb idejével rendelkező francia Jeremie Azou előtt.

Galambos három évvel ezelőtt is bronzérmes volt, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a vb-n. Ez a szám nem szerepel az olimpiai programban.

Galambos három évvel ezelőtt is bronzérmes volt, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a vb-n. Ez a szám nem szerepel az olimpiai programban.

„Nagyon nagy menet volt! Sikerült megvalósítani, amit szerettem volna – értékelt a hazai szövetség honlapján a versenyző. – Magamhoz képest gyorsabbnak kellett lennem a pálya közepén, hogy buliban maradjak. Így kevesebb hátrányt kaptam az élen állóktól, és maradt esélyem a dobogóra. Az idei Világkupa-sorozatot megnyerő és Eb-ezüstérmes portugálról tudtuk, hogy a végén lesz gyors, ezért a finisre is kellett valamit tartogatni. Óriásit meccseltünk az utolsó métereken, aztán én jobban bírtam a végét, mint ő.”

Az egypárevezősök között versenyző Széll Domonkos pénteken a C döntőben szállt vízre, ahol ötödik lett, így összesítésben a 17. helyet szerezte meg.

A harmadik magyar egység, a kormányos nélküli kettesek között szereplő Simon Béla, Juhász Adrián duó szombaton fejezi be szereplését a vb-n, utolsó pályájukon a B fináléban küzdenek majd, a tét a 7-12. hely.

EVEZŐS-VB, CSUNGDZSU
férfi könnyűsúlyú egypár, DÖNTŐ

1. Henrik Stephansen (Dánia) 7:11.13 perc
2. Jeremie Azou (Franciaország) 7:12.94
3. Galambos Péter 7:14.38

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik