Evezés: a Hirling, Varga duó harcolhat az olimpiai kvótáért

Vágólapra másolva!
2012.04.28. 18:00
Címkék
A Hirling Zsolt, Varga Tamás duó nyerte meg a férfi könnyűsúlyú kétpárok szombati küzdelmét a Szegeden zajló Simády Béla nemzetközi evezős emlékversenyen, így ebben a számban ők szállhatnak majd harcba a londoni kvótáért a májusi luzerni olimpiai pótkvalifikációs viadalon.

A hosszú kihagyás után tavaly ősszel ismét összeült, korábbi világ- és Európa-bajnok páros ellenfele a Matyasovszki Dániel, Pozsár Bence és a Rácz Róbert, Csepregi Gábor kettős volt a válogatóként is figyelembe vett Maty-éri futamban, amelyben előbbi egység lett a második, utóbbi pedig a harmadik. A május 20-23-án sorra kerülő luzerni regattán a férfi könnyűsúlyú kétpár mellett férfi normálsúlyú egypárban, női normálsúlyú kétpárban, női könnyűsúlyú kétpárban és férfi négypárban tervezi hajó indítását a magyar szövetség.

A hétvégi, szegedi verseny első napján vízre szállt a már tavaly ötkarikás kvótát szerzett Juhász Adrián, Simon Béla duó is, amely magabiztosan - bár nem túl jó időeredménnyel - nyert a kormányos nélküli ketteseknél. Bár az egység tagjai nem névre szólóan, hanem az országnak harcolták ki az indulási jogot, Ott Zsuzsanna főtitkár az MTI érdeklődésére azt mondta: minden bizonnyal ők indulhatnak majd ebben a számban az olimpián, mivel itthon nincs ellenfelük.

A hagyományos, kétnapos Simády Béla-emlékversenyen – amelyet a Maty-éri vízicentrum megálmodójáról, a Magyar Evezős Szövetség egykori alelnökéről neveztek el – a hazai sportolók mellett szerb, szlovák és román versenyzők szállnak-szálltak vízre. A szombati kilenc felnőtt döntőből hatban magyar siker született.

 

EVEZÉS, SIMÁNDY BÉLA EMLÉKVERSENY
A SZOMBATI GYŐZTESEK
FÉRFIAK
egypár: Dusan Bogicsevics (VK Smederovo, szerb) 7:21.71 p
kétpár: Alekszandar Filipovics, Bogicsevics (VK Smederovo) 6:56.01
kormányos nélküli kettes: Juhász Adrián, Simon Béla (Tisza EE) 7:01.42
kormányos nélküli négyes: Szigeti Roland, Krpesics Péter, Vallyon Bence, Novák Edvin (Győr, Csepel, Tisza EE) 6:29.78
könnyűsúlyú kétpár: Hirling Zsolt, Varga Tamás (Vác, Baja) 6:35.70
könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Vallyon, Novák (Tisza EE) 7:18.73
NŐK
egypár: Barborá Sagová (VK Bratislava, szlovák) 8:36.26
kétpár: Gyimes Krisztina, Szabó Katalin (Danubius NHE, Vác) 7:32.03
kormányos nélküli kettes: Klötzl Ildikó, Abid Syham (FEC) 8:13.42

 

Legfrissebb hírek

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
16 perce

Kemény Dénes: Emberfeletti teljesítményre van szüksége a Vasasnak

Vízilabda
27 perce

Kevin Lamour: Csányi Sándor elképesztő munkát végzett az elmúlt több mint egy évtizedben

Magyar válogatott
45 perce

A 80 éves Jupp Heynckes győzelemre született

Német labdarúgás
58 perce

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
1 órája

Nagy Dominik: „Most csak a Nyíregyháza számít” – a jövőjéről később tárgyal

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a második meccsen is nyert Las Vegasban az Edmonton

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik