Evezés: a Bíró, Kaszás egység is bejutott az ifi Eb döntőjébe

2011.06.26. 12:26
Címkék
Újabb csapatunk jutott a döntőbe az ifjúsági evezős Európa-bajnokságon a vasárnap délelőtti középfutamok során. A Bíró Márk (Tisza EE) és Kaszás Kornél (Győri VSEK) alkotta férfi kétpárevezős egység futamgyőzelemmel került a délutáni döntőbe, ezzel már öt magyar csapat harcol a délután kiosztásra kerülő érmekért.

A délelőtt folyamán került sor a női egypárevezősök középfutamára is, ahol Bácskai Dominika (Vác VEC) remek versenyzéssel, mindössze egy másodperccel marad el a harmadik helyezett versenyzőtől, így délután a B döntőben a 7–12. helyért folytatja a küzdelmet.

Ugyancsak szoros versenyt láthattunk a férfi kormányos nélküli négyesünk – Füge Krisztián, Baka Sándor (mindkettő EDF-Démász Szegedi VE), Rippert András, Szigeti Roland (mindkettő Győri VSEK) – részéről is, amely szintén negyedikként ért célba a középfutamukban, így délután a 7–12. helyért küzdhet majd.

Két versenyszámban már sor került a B döntőkre is: férfi kormányos nélküli kettesben a bajai egység (Vancsura Bendegúz és Csányi Péter) utasította maga mögé a résztvevőket, miután a táv első 500 méterének megtétele után átvette a vezetést, amelyet a célig meg is tartott, ezzel az előkelő Európa-bajnoki hetedik helyet szerezte meg.

Férfi egypárevezősben Rozsos Péter (Külker EK) szintén jól szerepelt, magabiztos versenyzéssel a második helyen végzett a B döntőben, ezzel az Európa-bajnoki nyolcadik helyezést érte el.

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
3 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
4 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
4 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
4 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
4 órája