Év Sportolója-gála: emlékezetes pillanatokban ezúttal sem volt hiány – fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.19. 10:14
null
Noha idén nem nyertek a csapatok versenyében, a győri kézilabdázók mosolyogva szelfiztek a lépcsősoron Fotók: MSÚSZ)
A Nemzeti Színház adott otthont az év legjobb sportolóit köszöntő show-nak, a rangos társadalmi eseménnyé váló ünnepség emlékezetes pillanatait gyűjtöttük össze.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 
is köszöntötte a minap 99 éves Keleti Ágnest
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is köszöntötte a minap 99 éves Keleti Ágnest

Vörös szőnyeges bevonulás, szemet gyönyörködtető estélyik, kellemes koktélok és mindehhez helyszínként a Nemzeti Színház tekintélyesen elegáns épülete: ez (is) az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála, immár öt esztendeje. Az idei ünnepség éppúgy megmozgatta a honi sporttársadalmat, mint a korábbiak. Ám nemcsak a díjazásra esélyesek érezték úgy csütörtök este, hogy ott a helyük a nemzet Duna-parti színházában, sokan mások is: a sportolók, edzők, sportvezetők mellett közéleti szereplők, művészek, a sajtó munkatársai határon innen és túlról.

Emlékezetes pillanatokban ezúttal sem volt hiány: ilyen volt például az 1964-es tokiói olimpia magyar legendáinak felvonulása; a kilencszeres olimpiai bajnok sztárvendég, Mark Spitz színre lépése; a súlyos betegségét tiszteletre méltó fegyelemmel viselő, életműdíjas Wichmann Tamásnak szóló, percekig tartó taps.

S persze megvan a gála utóélete is, elsősorban a közösségi média jóvoltából, amelyben ki-ki a maga emlékeit osztja meg.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is gratulált az életműdíjas Wichmann Tamásnak
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is gratulált az életműdíjas Wichmann Tamásnak
Az év férfi sportolója, Milák Kristóf a díszvendég úszólegendával, Mark Spitzcel
Az év férfi sportolója, Milák Kristóf a díszvendég úszólegendával, Mark Spitzcel
Gulácsi Pétert a családja is elkísérte Lipcséből Budapestre
Gulácsi Pétert a családja is elkísérte Lipcséből Budapestre
Szövetségi kapitányok négyszemközt: Marco Rossi (balra) és az életműdíjas Mezey György
Szövetségi kapitányok négyszemközt: Marco Rossi (balra) és az életműdíjas Mezey György
Szabó László kreatív producer egy bűvésztrükkel varázsolta elő a díjátadó színművésznek, Gera Marinának szánt virágot
Szabó László kreatív producer egy bűvésztrükkel varázsolta elő a díjátadó színművésznek, Gera Marinának szánt virágot
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és a kárpátaljai származású szovjet klasszis, Rácz László adta át az év labdarúgója díjat Gulácsi Péternek
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és a kárpátaljai származású szovjet klasszis, Rácz László adta át az év labdarúgója díjat Gulácsi Péternek
A korábbi igazolt futballista, Varga Judit igazságügyi miniszter férjével érkezett a gálára
A korábbi igazolt futballista, Varga Judit igazságügyi miniszter férjével érkezett a gálára

Milák Kristóf:



Gulácsi Péter:

Köszönöm Hungarian Footballer of the Year 2019 @evsportolojagala

9,198 Likes, 75 Comments - Péter Gulácsi (@gulacsi32) on Instagram: "Köszönöm Hungarian Footballer of the Year 2019 @evsportolojagala"



Kiss Péter Pál:



Jakabfi Zsanett:



Győri ETO:

Csapatunk már a helyszínen a 62. M4Sport Év Sportolója Gálán a Nemzeti Színházban Budapesten! 20:30 M4 Sport

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.



Eduarda Amorim:

Sport Gala with the girls #evsportolojagala #nemzetiszinhaz #budapest #csakazeto #dudaamorim Thank you @amanda_kurtovic

7,209 Likes, 47 Comments - Eduarda Amorim (@duda18amorim) on Instagram: "Sport Gala with the girls #evsportolojagala #nemzetiszinhaz #budapest #csakazeto #dudaamorim..."



Liu Shaoang:

Michelisz Norbert:

Ekler Luca:

Köszönöm a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakembereknek, hogy az @evsportolojagala 2019-es év fogyatékos női sportolójának választottak.MSÚSZ

362 Likes, 12 Comments - LUCA EKLER (@eklerluca) on Instagram: "Köszönöm a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakembereknek, hogy az @evsportolojagala..."



Csipes Tamara:

I will always be a rocker girl at the bottom of my heart #fullglam #gothic #gála

Welcome back to Instagram. Sign in to check out what your friends, family & interests have been capturing & sharing around the world.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik