EJ: újabb négy döntős magyar egység kajak-kenuban

Vágólapra másolva!
2019.06.25. 14:50
null
Újabb magyar egységek jutottak döntőbe (Fotó: MTI)
A keddi program második részében újabb négy magyar hajó biztosította helyét a döntőben a minszki Európai Játékok kajak-kenu versenyében, amely idén a legjelentősebb kontinentális viadal a sportágban.

A nyitó nap délutánján négy 500 méteres szám előfutamait bonyolították le.

Kajak egyesben az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kozák Danuta ott folytatta, ahol délelőtt Kárász Annával párosban abbahagyta. Rögtön a rajt után az élre állt, és végig vezetve nyert úgy, hogy a riválisok mindent beleadva üldözték, ő pedig csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges volt a győzelemhez, és az ezzel járó egyenes ági fináléba jutáshoz. A szám döntőjét csütörtökön rendezik.

Hasonlóan magabiztos sikerrel lépett tovább a két nap múlva sorra kerülő fináléba Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső duója is, amely az új olimpiai számban, C-2 500 méteren Eb-címvédő és világbajnoki ezüstérmes. A győri kettős rajt-cél győzelmet aratott.

A két négyes szám kiemelt jelentőségű lesz augusztusban Szegeden, az olimpiai kvalifikációs vb-n, ezért már most fokozott figyelem övezi. Ami a világbajnoki címvédő magyar hölgyeket illeti, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák 50 perccel az egyesbeli versenyzés után – Kárász mögött és olimpiai bajnok társa, Csipes Tamara, valamint Medveczky Erika előtt ülve – a csapathajót is győzelemhez segítette, így az egység ott van a legjobb kilenc között. Jól versenyzett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású férfi kvartett is, amely féltávnál még második volt a vb-győztes németek mögött, végül harmadikként ért célba, de ez is elég volt ahhoz, hogy a középfutamban már ne kelljen vízre szállnia.

A keddi programot záró középfutamok – köztük a három, magyar érdekeltségű 1000 méteres verseny – közép-európai idő szerint 14.30-kor rajtolnak.

Minszkben 16 számban rendeznek futamokat, a döntőket szerdán és csütörtökön tartják.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
Tegnap, 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56
Ezek is érdekelhetik