Európai Játékok: kikapott és kiesett a Szudi, Pergel páros

2019.06.23. 11:22
null
Kiesett a Szudi, Pergel páros (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Szudi Ádám, Pergel Szandra duó némi meglepetésre három szettben kikapott vasárnap fehérorosz ellenfelétől a vegyes párosok első fordulójában a minszki Európai Játékok asztalitenisz-versenyében. A szám győztese olimpiai indulási jogot szerez Tokióra, de a magyaroknak ezzel elszállt az esélye, hogy övék legyen a kvóta.

Miután szombaton mindhárom egyes mérkőzésüket elvesztették a magyar játékosok, a szakvezetés bízott a sikeresebb folytatásban, s maga Szudi is azt mondta előzetesen, hogy a Pavel Platonov, Nagyezsda Bogdanova kettős az egyik legkönnyebb ellenfél, akit kaphattak a sorsoláson.

A meccs azonban ezúttal sem a magyarok várakozásai szerint alakult. Az első pontot ugyan ők szerezték, de ezután gyorsan 7:1 lett oda, s bár sikerült szépíteni, innen már nem volt visszaút. A második szettben, 5:4-es fehérorosz vezetésnél időt kért Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány, azonban ez sem segített, a közönség által támogatott hazai duó – bár szoros csatában, de – ezt a szakaszt is behúzta. A harmadik játszmában aztán már semmi nem jött össze a kissé enerváltan mozgó magyaroknak, Szudi még szervát is rontott, s bár Platonovék a hatból két meccslabdát elpuskáztak, a harmadikat már – szurkolóik nagy örömére – értékesíteni tudták, így ők kerültek a legjobb nyolc közé.

„Nem volt azért olyan sima ez a vereség, mint amilyennek az eredményből tűnik. Az első két szettet abszolút nyíltnak éreztem – mondta az MTI-nek Bátorfi Zoltán. – Az elmúlt versenyeken kicsit gödörbe került ez a páros, a mostani torna előtt közvetlenül két hetet Ázsiában versenyeztek, ami fontos volt a világranglista-pontok gyűjtése szempontjából, de ez talán sokat kivett belőlük. Szandi ráadásul nagyon megszenvedte a tegnapi, egyesbeli vereségét, s ez szerintem rányomta a bélyegét a mai játékára is.”

Szudi azt mondta, nem tudták a legjobb játékukat nyújtani, a rivális pedig szerinte erőn felül teljesített. „Végig ők irányítottak és megérdemelten nyertek” – összegzett szűkszavúan.

Pergel elárulta, bár szomorú volt a szombati kudarc után, próbálta magát összeszedni, mert ez az egyik legfontosabb száma. Szerinte nem a fehéroroszok játszottak jól, hanem ők nem tudták „megjátszani azokat a dolgokat”, amelyek az erősségeik.

Egyesben már csak egy magyar van versenyben, a hatodik helyen kiemelt Póta Georgina magyar idő szerint 12 órakor lép asztalhoz a harmadik fordulóban, a 32 között. Ellenfele éppen Bogdanova lesz. A magyarok még a női csapatversenyben lesznek érdekeltek, Póta, Pergel és Madarász Dóra harmadik kiemeltként csütörtökön, a legjobb nyolc között kezd, az ellenfele még nem ismert.

A sportági versenyeket a minszki Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen rendezik.

EURÓPAI JÁTÉKOK, ASZTALITENISZ
VEGYES PÁROS, 1. FORDULÓ (A 8 KÖZÉ JUTÁSÉRT)

Pavel Platonov, Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz)–Szudi Ádám, Pergel Szandra 3:0 (8, 8, 6)

KÉSŐBB
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
12.00:
Póta Georgina–Nagyezsda Bogdanova (fehérorosz)

Asztaliteniszben a férfi és a női egyéni verseny dobogósai (3-3), illetve a női és a férfi csapatverseny, valamint a vegyes páros aranyérmesei kvótát szereznek a jövő nyári tokiói olimpiára.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Lakner Gábor

 

Legfrissebb hírek

Az ígéret, az ellentét és a ketyegő óra – Szűcs Miklós publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.10.19. 23:16

Asztalitenisz, egyéni Eb: francia és lengyel, szlovák közös arany a párosoknál

Egyéb egyéni
2026.10.17. 21:11

Ljubljanai lejtmenet – interjú Harczi Zsolttal az asztalitenisz Eb magyar mérlegéről

Egyéb egyéni
2026.10.17. 16:22

Asztalitenisz, egyéni Eb: német aranyérem vegyes párosban

Egyéb egyéni
2026.10.16. 21:44

Negyvenhárom év korkülönbség az asztalitenisz Eb egyik nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.10.15. 19:26

Asztalitenisz, egyéni Eb: szinte még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért…

Egyéb egyéni
2026.10.14. 16:57

András és Szudi maradt talpon a magyarok közül az asztalitenisz egyéni Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.13. 22:38

80 éves lett az Ormai-birodalom ékköve

Egyéb egyéni
2026.10.13. 07:38