Eltűnt egy magyar alpinista a Himaláján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.27. 15:51
Lavina sodort el két magyar hegymászót a Himaláján; Várkonyi László eltűnt, Klein Dávid megsérült – tájékoztatta az MTI-t Pekingben Sárközy Péter magyar főkonzul.

A két magyar alpinistát, akik a Csomolungma (Mount Everest) megmászására készültek, április 26-án, hétfőn délután érte a baj – áll a pekingi magyar nagykövetséghez kedden késő délután érkezett faxon. Klein Dávid megsérült és jelenleg biztonságban van, míg Várkonyi László Alfréd eltűnt – mondta Sárközy, kiegészítve azzal, hogy Klein Dávid állapotáról egyelőre még nem tudtak meg részleteket.

Az ismert magyar sportembereket körülbelül 7000 méteres magasságban érte a baleset. Az expedíció tagjai és a helyi szakemberek megkezdték Várkonyi keresését.

A Dreher 24 Everest-expedíció 2010 március 26-án indult útnak: Klein Dávid és Várkonyi László arra vállalkoztak, hogy oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül jutnak fel a Mount Everest csúcsára.

Klein Dávid március 18-i sajtótájékoztatóján azt mondta: a céljuk az, hogy feltegyék az i-re a pontot. Mint akkor emlékeztetett, 2007 tavaszán Várkonyi Lászlóval együtt 8650 méterig jutottak oxigénpalack használata nélkül az északi, tibeti oldalon. Akkor biztonságtechnikai okok miatt nem másztak tovább.

Klein és Várkonyi április 3-án lépett be Kínába és a tervek szerint június 8-án hagyták volna el az országot Nepál irányába.

A www.expeditions.hu című honlapon a két férfi útjáról legfrissebb információként az olvasható, hogy a csapat április 18-án kora reggel elindult a 6400 magasan lévő előretolt alaptáborból, hogy kiépítse az 1-es tábort. „Várkonyi László sajnos gyomorpanaszokkal küzdött, és emiatt egyórányi mászás után visszafordult. Klein Dávid 11 órakor érte el az 1-es tábor helyét 7000 méteren. Kiásta a sátor helyét, deponálta a sátrat és a többi felszerelést egy zsákban, majd 13 órakor elindult lefelé. 15 órára visszaért az előretolt alaptáborba, ahol a csapat jelenleg is tartózkodik.”

A csapat további terveiről Klein Dávid azt írta: „A további tervünk még bizonytalan: lehet, hogy Konyi holnap egyedül felmegy, felvisz egy sátrat az 1-es táborba, majd lejön az alaptáborba (én meg egyenesen az alaptáborba megyek), de az is lehet, hogy holnap mindketten felmegyünk az 1-es táborba, ott alszunk és holnapután (április 21-e) felállítjuk a 2-es tábort, majd 22-én megyünk le az alaptáborba.”

A csúcsot eddig több mint négyezerszer érték el, ebből a palack nélküli megmászások száma 150 körül mozog. A Mount Everest(8850 m) csúcsára oxigénpalack nélkül magyar hegymászó eddig még nem jutott fel.

Várkonyi László 1956-ban született Szolnokon, nős, két gyermek apja – olvasható a megszallottak.hu oldalon. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik