Elismerés: az NS fotósát is díjazták az Ezüstgerely-pályázaton

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 14:00
null
Földi Imrét, a Nemzeti Sport fotósát is díjazták az Ezüstgerely díjátadón (Fotó: Micheller Szilvia)
A Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban csütörtökön kihirdették az Ezüstgerely 2020 – Sport a kortárs magyar művészetben pályázat díjazottjait, és megnyitották azt a kiállítást, amelyen megtekinthetők a legjobb alkotások.

„A Sportmúzeum idei első kiállítását nyitom meg most. Az elmúlt időszakban karanténba kerültek a műtárgyak is, ugyanis eredetileg áprilisban szerettük volna megnyitni a tárlatot” – mondta Szabó Lajos igazgató a kétévente kiírt pályázat kiállításáról, amely augusztus 16-áig hétfő kivételével 10 és 17 óra között látogatható.

„A hétköznapokban nem is gondoljuk át, mennyire összetartozó terület a sport és a művészet. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy vannak, akik a mozgást is terápiára használják, és terápiás módszer, sok mindenre gyógyír például a festészet is” – mondta Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, hozzátéve, ez a kiállítás azoknak az ünnepe, akik a sporttevékenységeket művészi alkotásokba, grafikákba, festményekbe, szobrokba öntik.

Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a kétévente meghirdetett Ezüstgerely-pályázat 1962-ben egyéni művészeti alapítványként indult, és az állam mindig támogatta.

Ezt követően Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Szabó Lajos kihirdette a különböző kategóriák – sportfotó, képzőművészet, alkalmazott művészet, sportirodalom, film-videó – díjazottjait. Sportfotó kategóriában 54 pályázó 248 művet küldött be, közülük harmadszor is Ezüstgerely-díjas lett Illyés Tibor, az MTI fotóriportere öt sorozatával és egy fotójával.

„2016 és 2018 után ez a harmadik Ezüstgerely-díjam. Hozzám legközelebb a vívóképek állnak, már csak azért is, mert a fiam, Ádám is vív. A most díjazott sorozatokból kettő is a vívásról szól” – ismertette Illyés Tibor.

Földi Imre, a Nemzeti Sport fotósa különdíjat kapott a Magyar Sajtófotó-pályázaton győztes fotójáért.

Ezért a képért kapott különdíjat Földi Imre
Ezért a képért kapott különdíjat Földi Imre

Elmondta, egyik sorozata a tavalyi budapesti vívó-világbajnokságon készült, és ezek nem szimpla akcióképek, látványban kicsit másképp mutatják meg a vívás szépségét.

„A másik, Egy kis csapat nagy napja című sorozat az utánpótlás-vívásról szól, ezt azért szeretem különösen, mert a fiam is a képen látható gyerekek között vív. Jó ismerőseim a szereplők, így fényképezni is könnyebb volt őket” – fogalmazott Illyés Tibor.

Dénes Tamás, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője Sportirodalom kategóriában kapott díjat az MSÚSZ Nagy Béla-programjának keretében megjelent A magyar sportújságírás története művéért.

Az Ezüstgerely-díj díjazottjai

KÉPZŐMŰVÉSZET (60 pályázó, 116 alkotás)

Ezüstgerely-díj: Ambrus Éva
II. díj: Molnár István
II. díj: Széri-Varga Géza
III. díj: Szilágyi-Jáger Teréz
Különdíj: Basa Anikó
Különdíj: Kutas László
Különdíj: Vojnich Erzsébet

ALKALMAZOTT MŰVÉSZET (9 pályázó, 26 alkotás)
Ezüstgerely-díj: Dluhopolszky László
II. díj: Menyhárt Oszkár
Különdíj: Torkos Barbara Csenge

SPORTFOTÓ (54 pályázó, 248 alkotás)
Ezüstgerely-díj: Illyés Tibor
II. díj: Komka Péter
III. díj: Kisbenedek Attila
Különdíj: Budai Béla
Különdíj: Földi Imre
Különdíj: Hidvégi János Gábor

FILM-VIDEÓ (8 pályázó, 11 alkotás)
II. díj: Budapest Film Produkciós Kft. (rendező: Zámborszki Ákos, producer: Csortos Szabó Sándor)

SPORTIRODALOM (16 pályázó, 21 alkotás)
Ezüstgerely-díj: Dénes Tamás
II. díj:
BEAC (Dávid Sándor, Dobor Dezső, Prokopp László)
III. díj: Fenyvesi Félix Lajos
III. díj: Ferencvárosi Torna Club (Fradi-múzeum, Rácz Attila, szerk.)
Különdíj: Hegyi Iván
Különdíj: Dénes Tamás, Dlusztus Imre

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik