Dopping: továbbra is az orosz sportolókat ellenőrzik leggyakrabban

2023.11.18. 14:55
null
Továbbra is az oroszokat ellenőrzi leggyakrabban a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) világszerte változatlanul az orosz sportolók körében végzi a legtöbb doppingellenőrzést.

Az ukrajnai háború befolyásolta ugyan a szervezet munkáját, ám – amint arról az ITA vezetője, Valérie Fourneyron nyilatkozott – az orosz versenyzőket így is gyakrabban vetik alá kontrollnak, mint más országbelieket.

„Az ukrajnai helyzet jelentős hatással volt munkánkra. A vizsgálatok száma két év alatt a felére csökkent, 2023-ban 400 mintát vettünk, ám még mindig Oroszország a legtöbbet tesztelt ország” – fogalmazott Fourneyron, hozzáfűzve, hogy amikor visszatérnek az oroszok, illetve a háborúban Moszkvát támogató Fehéroroszország sportolói a nemzetközi sportéletbe, esetükben „célzott tesztelési programot fognak végrehajtani”.

A NOB március végén azt javasolta, hogy az oroszok és fehéroroszok csak semleges sportolóként indulhassanak nemzetközi versenyeken, és csak azok, akik nyilvánosan nem támogatták az ukrajnai háborút, továbbá nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel vagy nemzetbiztonsági szervekkel. Továbbra is él ugyanakkor a tilalom, hogy a két ország versenyzői nem képviseltethetik magukat a csapatsportokban.

Legfrissebb hírek

Újfajta csalásra figyelmeztetnek a doppingellenes ügynökségek

Egyéb egyéni
2026.11.05. 18:25

India büntetőjogi szankciókat vezetne be a doppingolással szemben

Egyéb egyéni
2026.10.27. 16:52

Sport és kábítószer: egy hónapra is lecsökkenhet a drogfogyasztásért kapott eltiltás

Egyéb egyéni
2026.10.19. 13:14

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
2026.10.12. 19:08

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33