Dopping: a CAS novemberre halasztotta az oroszok meghallgatását

2020.06.03. 11:34
A lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a nyárról novemberre  halasztotta a meghallgatásokat a Nemzetközi (WADA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) közötti ügyben.

Az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz szerdai anyaga szerint november 2-5. az új időpont, amelyet a legutóbb június-júliusra tervezett dátumról halasztottak tovább a koronavírus-járvány miatt. Lehet azonban, hogy a meghallgatásokat ősszel sem személyesen, hanem videokonferencia keretében tartják.

A WADA végrehajtó bizottsága december 9-én határozott úgy, hogy megfosztja a RUSADA-t a megfelelési státusztól, s hozott olyan – az oroszok által megfellebbezett – döntést, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken. A WADA bizonyítottnak látta, hogy manipulálták a RUSADA moszkvai laboratóriumának eredményeit. A büntetést kiváltó ügyet a moszkvai laboratórium – hosszas huzavona után – januárban átadott adatbázisának átvizsgálását követően robbantotta ki a nemzetközi ügynökség. Ha a CAS a WADA-nak ad igazat, Oroszország elveszíti a jogot arra, hogy ott legyen a következő évek olimpiai és paralimpiai játékain, világbajnokságain, és nagy nemzetközi versenyeket sem rendezhet, sportolói pedig csakis külön engedéllyel, semleges színekben juthatnak indulási lehetőséghez.

A labor működését és a RUSADA-t még 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentésében megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott, állami támogatással.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33