Nagy hibák, de elképesztő végjáték – címvédés a darts-vb-n!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.03. 19:43
null
Gary Anderson a Sid Waddell-trófeával a konfettiesőben (Fotó: Action Images)
A 2016-os PDC dartsvilágbajnokság döntőjében Gary Anderson Adrian Lewis ellen megvédte a címét, így másodszor emelhette magasba a Sid Waddell-trófeát! A mérkőzésen rengeteg hiba volt, egyik játékosnak sem ez volt a legjobb teljesítménye a vébén, de így is színvonalas és élvezetes találkozót láthattunk.

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG (LONDON)
DÖNTŐ (7 nyert szettig)
Adrian Lewis (angol, 5.)–Gary Anderson (skót, 2.)
5:7 (3–1, 0–3, 1–3, 3–2, 3–2, 1–3, 1–3, 0–3, 3–0, 0–3, 3–0, 1–3)

Anderson idegesen kezdte a finálét, Lewis pedig magabiztosan, hozta a saját kezdéseit, brékelt is, így előnybe került (1:0). A címvédő a második szettben azonban már hozta a papírformát (1:1) és a harmadikban előnybe került (1:2).

A skótnak sokba került, hogy a finálé során először – de nem utoljára – elszámolta magát, így elvesztette előnyét (2:2). Lewis hozta a saját kezdéseit (3:2), majd a hatodik szettben rögtön brékelt. Hiába, Anderson fordított és egyenlített (3:3)

A Darts Premier League 2016-os mezőnye:
Michael van Gerwen, Gary Anderson, Adrian Lewis, Phil Taylor, Peter Wright, James Wade, Robert Thornton, Michael Smith, Raymond van Barneveld, Dave Chisnall.

Lewis elrontotta a 36-os kiszállót, ezzel a hetedik szettben hátrányba került (3:4), közben pedig a tavalyi, 625-ös 180-rekord megdöntésre került. Anderson másodszor is elszámolta magát, ennek ellenére húzta be a nyolcadik játszmát és kétszettes előnybe került (3:5).

Innentől kezdve a címvédőnek elég volt saját kezdéseit hoznia, elengedte a következő játszmát (4:5) és hozta az az utánit (4:6). Egy szettre került a győzelemtől, de Lewis 3–0-val életben tartotta reményeit (5:6).

Az utolsó, mindent eldöntő szettet Lewis brékkel kezdte, így felcsillant számára a remény, ám Andersontól azonnal jött a válasz, a harmadik leget pedig 170-es kiszállóval fejezte be, majd az utolsó leget behúzva újra világbajnok lett!

Gary Anderson – Phil Taylor és Adrian Lewis után – a harmadik dartsos, aki meg tudta védeni a világbajnoki címét. A skót játékos a győzelméhez járó 300 000 font mellé 15 000 fontot is kap, mivel ő volt az egyetlen, aki kilencnyilas kiszállót dobott a vb-n.

A mérkőzés statisztikái (Fotó: PDC Hungarian Fan Club)
A mérkőzés statisztikái (Fotó: PDC Hungarian Fan Club)

LEGRŐL LEGRE – ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNK

Az utolsó, győztes nyilak:



TIZENKETTEDIK SZETT – 5:7

A brék kellett ezúttal Lewisnak, dobott két SZÁZNYOLCVANAT is és megoldotta a 45-öt! Brék! (1–0) Nem jött aztán a tripla az első háromból neki, de a 33. (rekordot jelentő)
SZÁZNYOLCVANJÁVAL visszajött. Így is Anderson volt először kiszállón, de nem oldotta meg a 121-et. Lewisnak 140-ről a tripla sem jött, ellenfele 64-ről visszabrékelt! (1–1)

Nagyon kevés tripla jött mindkét oldalon, erre a végén SZÁZHETVENRŐL SZÁLLT KI ANDERSON! (1–2) Egy legre került a győzelemtől és SZÁZNYOLCVANNAL kezdett, de a 104-et nem oldotta meg. Lewisnak sem jött a 137, 24-ről megoldotta a címvédő! (1–3)

GARY ANDERSON MEGVÉDTE A CÍMÉT ÉS MÁSODSZOR IS VILÁGBAJNOK LETT!

Anderson 170-es kiszállója:



TIZENEGYEDIK SZETT – 5:6

Lewisnak muszáj volt hoznia a kezdését, ezért jól tette, hogy ellenfele SZÁZNYOLCVANÁRA SZÁZNYOLCVANNAL válaszolt, majd 81-ről kiszállt (1–0). Anderson SZÁZNYOLCVANNAL kezdett, előbb került kiszállóra, de nem oldotta meg a 70-et, ellenfele hozta a 40-et (2–0).

Lewis kényelmesen kiszállóra került, miután a címvédő elengedte, 74-ről kiszállt és behúzta a szettet (3–0).

TIZEDIK SZETT – 4:6

Anderson 142-ről nem, 86-ról azonban kiszállt, így hozta a kezdését (0–1). Lewis 110-ről nem szállt ki, ellenfele köszönte szépen és 24-ről megoldva a kiszállót brékelt (0–2). Az angol válasza SZÁZNYOLCVAN volt, de újabb kiesett nyíl is hátráltatta, Anderson pedig 108-ról megoldotta (0–3)!

Egy szettre a címvédő a győzelemtől!

Lewis átlaga 99.45, Andersoné 98.49, 33, illetve 43 százalékon a kiszállók.

Lewis újabb magas kiszállója:



KILENCEDIK SZETT – 4:5

Hátsó pályán is előbb volt kiszállón Anderson, de a 161-et nem oldotta meg. Lewis viszont 76-ról kiszállt (1–0). Lewis SZÁZNYOLCVANÁRA két SZÁZNYOLCVAN volt a válasz, de 58-ról és 20-ról sem fejezte be a leget a címvédő, az angol 40-ról megduplázta előnyét a szettben (2–0).

Lewis 14. SZÁZNYOLCVANA 121-es kiszállóra vitte, amit parádésan oldott meg és 3–0-val behúzta a szettet.

Anderson nem hiszi el, hogy megint elszámolta magát:



NYOLCADIK SZETT – 3:5

Lewis SZÁZNYOLCVANA is kevés volt hátsó pályán, mert utána rontott, Anderson 127-ről 40-re ment, majd egyből kiszállt (0–1). SZÁZNYOLCVANAS nyitás a kétszeres világbajnoktól, de jött a tömeg ellenfelétől is, ráadásul az angol két nyila is kiesett a táblából. Nyolcvanról nem oldotta meg, a skót 60-ról viszont igen, így brékelt (0–2).

Anderson SZÁZNYOLCVANNAL, majd 137-tel 86-ra került és megint ELSZÁMOLTA MAGÁT (már másodszor a fináléban!). Lewis azonban magas kiszállón volt, így – nagy nehezen, de – megoldotta, a 0–3-mal kétszettes előnybe került!

Mindketten 100-as átlag alatt továbbra is, Lewis 98.46-on, Anderson 98.19-en. A kiszállók 31, illetve 45 százalékban sikerültek a feleknek.

Az eddigi legmagasabb kiszálló:



Már túl vagyunk a tavalyi 180-as rekordon:



HETEDIK SZETT – 3:4

Két 140 Andersontól, SZÁZNYOLCVAN Lewistól, 80-ról azonban nem jött a kiszálló, ezt Anderson kihasználta, 13 nyílból brékelt (0–1). A címvédő kezdése azonban gyenge volt, ellenfele dobta a tömeget és 81-ről kiszállt – 11 nyílból újabb brék (1–1).

A skót hátsó pályán gyenge volt, de ellenfele is, így SZÁZNYOLCVANNAL nagyot lépett előre, erre azonban válaszul SZÁZNYOLCVANAT kapott, 108-ról nem oldotta meg, de mivel Lewis sem a 48-at, újra brékelt (1–2).

Újabb gyenge kezdés után fej fej mellett haladtak, Anderson 130-ra majd 78-ra került, de nem oldotta meg. Szerencséje, hogy Lewis elrontotta a 36-ot, 20-ról így befejezhette a szettet (1–3).

Száz alatti átlagon mindkét játékos már: Lewis 99.27-en, Anderson 98.43-on.

HATODIK SZETT – 3:3

Lewis nyolcadik és kilencedik SZÁZNYOLCVANA után hátsó pályán 83-ra került és brékelt (1–0). A második leget azonban szörnyen kezdte, Anderson annál jobban: hamar 50-re került, mivel ellenfele messze volt, öt nyílból is elég volt megoldania a visszabrékeléshez (1–1).

A címvédő végig előnyben volt saját kezdésénél, a 60-at könnyedén megoldotta (1–2). Lewis gyengébb dobásaira Anderson SZÁZNYOLCVANNAL válaszolt, 170-ről nem szállt ki, ahogy ellenfele 101-ről sem, így 86-ról meg tudta nyerni a szettet (1–3).

ÖTÖDIK SZETT – 3:2

Andersonnak tett jót a szünet SZÁZNYOLCVANNAL 100-ra és kiszállóra került, de nem oldotta meg, ahogy ellenfele sem a 99-et, így elvette az adogatását (0–1). A skót a második legben is SZÁZNYOLCVANAT dobott, 96-ról azonban nem oldotta meg, Lewis 131-ről viszont igen! (1–1)

A skót 140-ére az angol SZÁZNYOLCVANNAL válaszolt, a címvédőt újabb 140-e és SZÁZNYOLCVANA nagy előnybe tette, 41-ről nem szállt ki, Lewis sem 76-ról. Anderson a 40-et is elszúrta, ellenfele a 20-at másodikra megcsinálta (2–1), nehéz szülés volt…

A gyenge befejezések után SZÁZNYOLCVANNAL kezdtek mindketten, Lewis két tripla 20-szal folytatta, aztán elveszítette esélyét a kilencnyilasra. Nem oldotta meg utána a 86-ot, Anderson viszont a 36-ot igen (2–2).

Lewis SZÁZNYOLCVANAS kezdése után 140 jött, Anderson még szektort is hibázott, nem sikerültek a triplái, a kétszeres világbajnok 40-ről kényelmesen – igaz, csak öt nyílból, de – hozta a szettet (3–2).

Lewis átlaga továbbra is száz felett, 100.38, Anderson 97.41-en.

NEGYEDIK SZETT – 2:2

A negyedik Lewis-SZÁZNYOLCVAN is kevés volt ahhoz, hogy leget nyerjen, Anderson hozta a kezdését, miután 121-ről kiszállt, gyönyörű volt! (0–1) A skót hátsó pályán is előbb került kiszállóra, de Anderson 24-nél ELSZÁMOLTA MAGÁT, így négy vesztes leg után újra nyert Lewis (1–1).

Az angolnak nem jöttek a triplák, a skót került kiszállóra, kényelmesen lejött 36-ra, amit elsőre megoldott (1–2). Lewistól 140-es nyitás, Anderson hátsó pályán nem csipkedte magát, a kétszeres világbajnok elrontotta a 106-ot, de így is befejezhette 32-ről (2–2).

Először játszottak döntő leget a felek, Anderson kezdett, de nem jöttek a triplák neki, így Lewis volt először kiszállón, 77-ről megoldotta, így nem került kétszettes hátrányba, hanem egyenlített! (3–2)

Ismét szünet, nézzük az átlagokat! Lewis továbbra is száz felett: 100.29-en, Anderson még alatta, 95.52-vel. Négy, illetve két kiszálló egyik, valamint másik oldalon, a kiszállókat, 44 és 56 százalékkal oldották meg.

HARMADIK SZETT – 1:2

Lewis 140-nel kezdett, utána SZÁZNYOLCVANAT dobott, de 121-ről nem tudott elsőre kiszállni, a 16-ot viszont megoldotta egyből (1–0). Sokáig száz környékén sem voltak, majd jött egy 140 Andersontól, 105-ös, majd 76-os kiszállóra került, közben Lewis sem tudott kiszállni, így elég volt 40-ről megoldania (1–1).

Anderson hátsó pályán előbb került kiszállóra, de nem oldotta meg 108-ról, viszont Lewis sem 98-ról, így brékelni tudott (1–2). Nem jött a kéttriplás dobás egyik oldalon sem, 170-ről nem lett meg a címvédőnek, a kétszeres világbajnok sem oldotta meg a 161-et, Anderson 75-ről viszont kiszállt (1–3).

MÁSODIK SZETT – 1:1

Anderson 140 után SZÁZNYOLCVANAT dobott, majd egy 100-ast, a 81-et pedig könnyedén megoldotta – 11 nyilas (0–1). Nem jöttek a triplák egyik oldalon sem, Anderson került előbb kiszállóra, 60-nal, Lewis SZÁZNYOLCVANA sem segített, a skót brékelt (0–2).

Ismét a címvédő kezdte a leget így, 140-nel indított, SZÁZNYOLCVANNAL folytatott, egy újabb 140-nel 41-re került, Lewis távol volt, Anderson két nyílból kiszállt – újabb 11 nyilas, sima 0–3.

Anderson átlaga fel is javult rögtön, 96.81-en van már, Lewis a 0–3 ellenére is száz fölött, 102.63-mal.

ELSŐ SZETT – 1:0

Adrian Lewis jött be először a Papa's Got A Brand New Pigbag című számra, majd Gary Anderson a Jump Aroundra.

Lewis kezdte meg a finálét, 121-ről nem tudott kiszállni, 16-ról azonban igen (1–0). Anderson 119-ről nem tudott kiszállni, de Lewis sem 120-ról. A skót a 79-et is elrontotta, de az angol három nyílból sem tudta megoldani a 20-at, így Anderson egyenlített (1–1).

Lewis volt először kiszállón, 132-ről nem sikerült befejezni a leget, 40-ről azonban igen, 13 nyílból (2–1). SZÁZNYOLCVAN! Az első a meccsen, Lewistól jött, így előnybe került hátsó pályáról. A 127-es kiszállót nem tudta megoldani, de a 40-et három nyílból igen, így 3–1-gyel behúzta az első szettet.

Gary Anderson egyelőre nagyon ideges, jól mutatja ezt, hogy átlaga csak 79.14, míg Lewisé 101.4.

ELŐZETES ÉRDEKESSÉGEK

A szakíró véleménye:

„Ha Gary Anderson úgy játszik, ahogy tegnap Jelle Klaasen ellen, biztos vagyok benne, hogy Adrian Lewis esélytelen lesz a győzelemre. Ha Anderson csúcsformában van, megközelíthetetlen. Lewis is jól játszott a világbajnokság során, ezt kell folytatnia és akkor kiváló döntőt láthatunk majd!” – véli Wayne Mardle, a Sky Sports szakértője.

Ellenfelek, nem ellenségek:



A legutóbbi találkozásuk döntőben:



STATISZTIKA

ADRIAN LEWIS
100+:
131
140+: 83
180: 41
Legjobb leg: 11 nyíl
Magas kiszállók: 100, 100, 102, 116, 121, 121, 161, 164
Kiszállók: 74/175 (42 százalék)
Átlag: 100.67

GARY ANDERSON
100+: 132
140+: 79
180: 36
Legjobb leg: 9 nyíl
Magas kiszállók: 100, 121, 141, 142, 155, 170
Kiszállók: 74/175 (42 százalék)
Átlag: 100.67

Az eddigi egyetlen kilencnyilas kiszálló a vb-n, Gary Andersontól:

ÚT A DÖNTŐIG

Adrian Lewis a negyeddöntőig szettet sem vesztett, Jon Dekkert 3:0-ra, Andrew Gildinget és Mensur Suljovicot is 4:0-ra győzte le. Peter Wright már nyert ellene játszmát, de így is simán, 5:2-vel került a legjobb négy közé, ahol a Michael van Gerwent kiejtő Raymond van Barneveld sem jelentett neki problémát, 6:3-as győzelmével készülhetett a fináléra.

Gary Anderson Andy Boulton ellen kezdett (3:0), első szettveszteségét pedig már a második körben elszenvedte, de így is magabiztosan lépett tovább 4:1-gyel Daryl Gurney-n. Vincent van der Voort (4:0) után James Wade-en (5:1) is könnyedén jutott túl, a Phil Taylort kiejtő Jelle Klaasent pedig álomdarts-cal (és kilencnyilas kiszállóval) búcsúztatta el az elődöntőben.

A két legjobb formában lévő és legmagabiztosabb játékos jutott el a döntőbe, nagy csata várható, meglepő lenne, ha sima siker születne.

KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A DARTSVILÁGBAJNOKSÁG DÖNTŐJÉNEK ÉLŐ TUDÓSÍTÁSÁBAN! HAMAROSAN KEZDŐDIK A MÉRKŐZÉS!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik