Darts-vb: a címvédő Van Gerwen óriási csatában elődöntős

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.29. 22:03
null
Van Gerwen izgalmas meccsen jutott az elődöntőbe (Fotó: Twitter/PDC)
Michael van Gerwen nyert meg a „holland” rangadót Raymond van Barneveld ellen a londoni dartsvilágbajnokság negyeddöntőjében, így a címvédő lesz Rob Cross ellenfele az elődöntőben.

 

Különleges volt az első szett, egyikük sem tudta hozni a kezdését. Van Barneveld 2:2 után három kiszállót is elhibázott, Van Gerwen pedig kihasználta a lehetőséget, és megnyerte a játszmát. (1:0)

Nem játszottak a legjobban – az ő mércéjükkel mérve. Van Gerwennek nem nagyon jött a tömeg, igaz, Barney sem dobott kiemelkedően. A végén mégis az ötszörös világbajnoké lett a második szett 3–1-gyel, 121-es kiszállóval a végén. Van Gerwen körátlaga 92.36-os volt, Van Barneveldé 92.26. (1:1)

A harmadik szett is sokáig Van Barneveldnek állt, de a kiszállókkal most is meggyűjt a baja. 2:2 után a címvédő nem hibázott. (2:1)

A negyedik játszmában Van Gerwen emelt játéka színvonalán, többször tudta eltalálni a megfelelő triplaszektort, s ennek megfelelően ez a szett is a világelsőé lett. (3:1)

Az ötödik szettben Van Gerwen brékkel indított, majd hozta a sajátját, és úgy tűnt, hogy sima lesz. De nem. Van Barneveld nagyon összekapta magát, és most a kulcsfontosságú kiszállók is jöttek, így sorozatban három leget nyerve megfordította a szettet. A körátlagok már jóval magasabbak voltak, Van Gerwené 100.92, Van Barneveldé 97.55. (3:2)

ÍGY ÉRTÉKELTEK
Van Gerwen: Remélem, mindenki élvezte ezt a meccset. Mindig nagyot játszunk Raymonddal, akárcsak ma este. Nagyon elégedett vagyok a győzelemmel és a játékommal (a meccs kezdetét kivéve), de tudom, hogy tudok még sebességet váltani! Már várom az elődöntőt Rob Cross ellen.
Van Barneveld: Ez egy darabig még fáj majd, de mindent beleadtam. Michael nagy bajnok, és remélem, hogy megnyeri a világbajnokságot! Jövőre visszatérek, mert soha nem adom fel! Köszönöm a szponzoraimnak és a szurkolóknak a támogatást.

A hatodik szettben Van Barneveld rögtön elvette honfitársa kezdését, de Van Gerwen visszabrékelt. Majd jött egy újabb brék, és ezután Van Barneveld már tudta hozni a kezdését, s ezzel a szettet is. Egyenlített! (3:3)

A hetedikben Van Gerwen kihagyta a kiszállót a 3–0-hoz, Barney szépített, ám a negyedik leget Van Gerwen behúzta, és ismét magához ragadta a vezetést. Körátlagok: Van Gervené 102.85, Van Barneveldé 98.26. (4:3)

A nyolcadik szettben 2:2-ig elmentek, de Van Gerwen kezdhette a leget a végső győzelemért. A címvédő elhibázta a dupla 12-es kiszállót, Van Barneveld viszont bedobta a dupla 11-et. 4:4!

A döntő szettben, amelyet már kétleges különbséggel kellett megnyerni a végső győzelemhez, 1–1 után Van Gerwen brékelt, így ismét kezdhetett a továbbjutásért. És ezúttal sikerült a kiszálló, Van Gerwen 5:4-re megnyerte a mérkőzést.

 






Phil Taylor (angol, 6.)–Gary Anderson (skót, 3.) 5:3 találkozóról ide kattintva tudhatja meg a részleteket!

DARTS, PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
NEGYEDDÖNTŐ

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Raymond van Barneveld (holland, 9.) 5:4
Phil Taylor (angol, 6.)–Gary Anderson (skót, 3.) 5:3
Korábban
Jamie Lewis (walesi)–Darren Webster (angol, 23.) 5:0
Dimitri Van den Bergh (belga)–Rob Cross (angol, 20.) 4:5

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Rob Cross (angol, 20.)
Jamie Lewis (walesi)–Phil Taylor (angol, 6.)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik