Darts: Van Gerwen–Taylor csata, a holland bezárta a kört

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 05:12
null
Michael van Gerwen a megszokott vehemenciával ünnepelte sikerét (Fotók: Twitter/PDC)
A világelső Michael van Gerwen 16–13-ra legyőzte a címvédő Phil Taylort az angliai Wolverhamptonban rendezett Grand Slam of Darts elnevezésű dartsverseny döntőjében, így elmondhatja magáról, hogy a PDC szervezet égisze alá tartozó major-tornák közül mindegyiket megnyerte már legalább egyszer.

 

A tornára rendhagyó lebonyolítási rendszerben került sor, hiszen a verseny első szakaszában a dartsozók négyfős csoportokban játszottak egymással, amelyekből akár két vereséggel is tovább lehetett jutni. Az öt nyert legig tartó körmérkőzések után a legjobb tizenhat között már tíz, míg a negyeddöntőtől tizenhat megnyert játékig tartottak a küzdelmek.

Van Gerwen a trófeával
Van Gerwen a trófeával

A világelső Michael van Gerwen úgy jutott be a fináléba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, Steve Beaton, Kim Huybrechts és Michael Smith összesen tizenkét leget nyert ellene az egyenes kieséses szakaszban. A címvédő és hatszoros győztes Phil Taylor is könnyedén vette az akadályokat, az angol klasszis Terry Jenkinset, Robert Thorntont és Raymond van Barneveldet is megverte.

Nem szabad szó nélkül elmenni a tavalyi döntős Dave Chisnall teljesítménye mellett sem, aki már a nyolcaddöntőben kiesett, de a csoportkör második fordulójában kilencnyilast dobott a Peter Wright elleni mérkőzésen.

A döntőben – Van Gerwen és Taylor 41. összecsapásán – az angol kiválóság kezdett jobban, 7–3-ig vezetett is, utána azonban az egész héten nagyszerű formában játszó holland sorozatban hat játékot megnyert, és átvette a vezetést. Taylor 9–9-nél még egyenlített, ám ezt követően megint Van Gerwen dominált, aki nem minden statisztikai mutatóban teljesített jobban ellenfelénél, de megnyerte a meccset, és 26–15-re szépített kettejük örökmérlegében.

A 2012-es döntős Van Gerwen először diadalmaskodott a Grand Slam of Darts elnevezésű versenyen, és teljessé tette kollekcióját, hiszen a PDC szervezet égisze alá tartozó összes major-tornát megnyerte már legalább egyszer.

GRAND SLAM OF DARTS, WOLVERHAMPTON
DÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Phil Taylor (angol, 3.) 16–13

A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA
Michael van Gerwen 16–13 Phil Taylor
34 100+ 29
12 140+ 27
170+ 1
14 180 11
100.94 Körátlag 102.53
121 Legmagasabb kiszálló 131
45/16 – 36 % Kiszállók hatékonysága 39/13 – 33 %

A DÖNTŐIG VEZETŐ ÚT
ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Michael Smith (angol) 16–6
Raymond van Barneveld (holland)–Phil Taylor (angol, 3.) 12–16

NEGYEDDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Kim Huybrechts (belga) 16–4
Michael Smith (angol)–Adrian Lewis (angol, 5.) 16–11
Mark Webster (walesi)–Raymond van Barneveld (holland) 12–16
Robert Thornton (skót, 6.)–Phil Taylor (angol, 3.) 7–16

NYOLCADDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)
–Steve Beaton (angol) 10–2
Martin Adams (angol)–Kim Huybrechts (belga) 9–10
Michael Smith (angol)–Dave Chisnall (angol) 10–7
Peter Wright (skót, 4.)–Adrian Lewis (angol, 5.) 7–10
Gary Anderson (skót, 2.)–Mark Webster (walesi) 6–10
James Wade (angol, 7.)–Raymond van Barneveld (holland) 7–10
Robert Thornton (skót, 6.)–Robbie Green (angol) 10–8
Phil Taylor (angol, 3.)–Terry Jenkins (angol) 10–6

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
1. FORDULÓ
Kim Huybrechts (belga)–Steve West (angol) 5–2
Michael van Gerwen (holland)–Mark Oosterhuis (holland) 5–0
2. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland)–Kim Huybrechts (belga) 5–1
Steve West (angol)–Mark Oosterhuis (holland) 5–0
3. FORDULÓ
Michael van Gerwen (holland)–Steve West (angol) 5–3
Kim Huybrechts (belga)–Mark Oosterhuis (holland) 5–2
A csoport végeredménye: 1. Van Gerwen 6 pont, 2. Huybrechts 4, 3. West 2, 4. Oosterhuis 0

B-CSOPORT
1. FORDULÓ
Jelle Klaasen (holland)–Steve Beaton (angol) 5–4
Ian White (angol)–Martin Adams (angol) 2–5
2. FORDULÓ
Ian White (angol)–Steve Beaton (angol) 2–5
Martin Adams (angol)–Jelle Klaasen (holland) 5–4
3. FORDULÓ
Ian White (angol)–Jelle Klaasen (holland) 5–1
Martin Adams (angol)–Steve Beaton (angol) 5–4
A csoport végeredménye: 1. Adams 6, 2. Beaton 2 (13–12), 3. White 2 (9–11), 4. Klaasen 2 (10–14)

C-CSOPORT
1. FORDULÓ
Michael Smith (angol)–Wayne Jones (angol) 5–3
Adrian Lewis (angol)–Andy Fordham (angol) 5–2
2. FORDULÓ
Adrian Lewis (angol)–Michael Smith (angol) 3–5
Wayne Jones (angol)–Andy Fordham (angol) 3–5
3. FORDULÓ
Adrian Lewis (angol)–Wayne Jones (angol) 5–3
Michael Smith (angol)–Andy Fordham (angol) 5–2
A csoport végeredménye: 1. Smith 6, 2. Lewis 4, 3. Fordham 2, 4. Jones 0

D-CSOPORT
1. FORDULÓ
Dave Chisnall (angol)–Mervyn King (angol) 5–3
Peter Wright (skót)–Scott Mitchell (angol) 5–2
2. FORDULÓ
Peter Wright (skót)–Dave Chisnall (angol) 2–5
Mervyn King (angol)–Scott Mitchell (angol) 5–2
3. FORDULÓ
Peter Wright (skót)–Mervyn King (angol) 5–3
Dave Chisnall (angol)–Scott Mitchell (angol) 1–5
A csoport végeredménye: 1. Wright 4 (12–10), 2. Chisnall 4 (11–10), 3. King 2, 4. Mitchell 2

E-CSOPORT
1. FORDULÓ
Gary Anderson (skót)–Larry Butler (amerikai) 5–0
Raymond van Barneveld (holland)–Andy Boulton (angol) 5–0
2. FORDULÓ
Gary Anderson (skót)–Raymond van Barneveld (holland) 5–3
Larry Butler (amerikai)–Andy Boulton (angol) 5–4
3. FORDULÓ
Gary Anderson (skót)–Andy Boulton (angol) 5–1
Raymond van Barneveld (holland)–Larry Butler (amerikai) 5–3
A csoport végeredménye: 1. Anderson 6, 2. Van Barneveld 4, 3. Butler 2, 4. Boulton 0

F-CSOPORT
1. FORDULÓ
James Wade (angol)–Michel van der Horst (holland) 5–2
Keegan Brown (angol)–Mark Webster (walesi) 3–5
2. FORDULÓ
James Wade (angol)–Mark Webster (walesi) 5–1
Keegan Brown (angol)–Michel van der Horst (holland) 5–4
3. FORDULÓ
James Wade (angol)–Keegan Brown (angol) 5–2
Mark Webster (walesi)–Michel van der Horst (holland) 5–3
A csoport végeredménye: 1. Wade 6, 2. Webster 4, 3. Brown 2, 4. Van der Horst 0

G-CSOPORT
1. FORDULÓ
Terry Jenkins (angol)–Jonny Clayton (walesi) 3–5
Robert Thornton (skót)–Geert de Vos (belga) 5–4
2. FORDULÓ
Robert Thornton (skót)–Jonny Clayton (walesi) 5–2
Geert de Vos (belga)–Terry Jenkins (angol) 0–5
3. FORDULÓ
Robert Thornton (skót)–Terry Jenkins (angol) 5–4
Jonny Clayton (walesi)–Geert de Vos (belga) 0–5
A csoport végeredménye: 1. Thornton 6, 2. Jenkins 2 (12–10), 3. De Vos 2 (9–10), 4. Clayton 2 (7–13)

H-CSOPORT
1. FORDULÓ
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Robbie Green (angol) 3–5
Phil Taylor (angol)–Martin Phillips (walesi) 5–0
2. FORDULÓ
Phil Taylor (angol)–Robbie Green (angol) 5–2
Rowby-John Rodriguez (osztrák)–Martin Phillips (walesi) 5–2
3. FORDULÓ
Phil Taylor (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák) 5–2
Robbie Green (angol)–Martin Phillips (walesi) 5–1
A csoport végeredménye: 1. Taylor 6, 2. Green 4, 3. Rodriguez 2, 4. Phillips 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik